2015. október 31., szombat

Kelbimbó

Férj nem szereti sem a kelkáposztát, sem a karfiolt, sem a karalábét. Majdnemhogy minden "k"-s zöldséget.
Meg jó, hogy én "m"-mel kezdődök, mert lehet, én is abba a körbe tartoznék...

Most viszont nélküle telnek napjaink, így kiélhetem időnként felbukkanó vágyaimat.
Ma bevásároltunk a Kicsivel: brokkoli, padlizsán és! Kelbimbó!
Akciósak voltak, és én pedig régóta ki akartam egy receptet próbálni.

Hát, mit mondjak, fantasztikus lett!

A recept Mautner Zsófi és a blogkocsma bloggerek receptjeinek keveréke lett, természetesen az itthoni alapanyagokhoz igazítva.

Ha valaki már unja a húst, vagy a tésztát, akkor annak igazán tudom ajánlani!

Hozzávalók:
Kelbimbó 50 dkg
2-3 ek zsemlemorzsa
2-3 ek reszelt sajt (eredetileg parmezán, nálam ami épp volt)
Nagyszemű só
Bors
2 ek olaj (olíva, nálam az az olaj, amiben a házi sajtot érlelem)

Kelbimbó megmos, torzsát levág, felbevág ha kell, olajjal osszeforgat, alufóliával bélelt tepsibe tesz. A többi hozzávalókat összeforgatjuk, kelbimbóékat nyakon öntjük vele, összeforgatjuk ismét és a 200 fokra előmelegített sűtőben 25 perc alatt megsütjük.

Ideális esetben -amikor például nem kötésről beszélgetsz egy kedves szomszéddal -, akkor nem lesz ennyire bronzos a végeredmény. De fogjuk rá, hogy mi így szeretjük!

Fokhagymás öntettel, tartárral vagy céklával isteni finom!

A legközelebbiig...!

Végeredmény

A fonalat két különböző alapszínből festettem.
Volt egy zöldes és egy kékes-türkizes alap.
Mindkettőt diófa levelének levében áztattam, több napig.
Száradtak napokig, és ma volt először alkalmam arra, hogy a természetes fényben össze tudjam hasonlítani a színeket.

Alapvetően boldog és elégedett vagyok.

A barnás árnyalatok egyértelműen kijönnek a festett fonalaknál.

Lesz folytatás, már gyűjtik a lányok a hagymahéjakat nekem.

Talán egy lilás árnyalat hiányzik még, ugye?!

A legközelebbiig...!

2015. október 30., péntek

Szitaagy ellen

Mivel agyam szita, így úgy döntöttem, hogy itt teszem közzé bizonyos időközönként, hogy miket is szeretnék megvalósítani.

Természetesen, ez csak akkor fog működni, ha nem felejtem el közzétenni azt, amit nem akarok elfelejteni megcsinálni...

A tervek jók. És a tervek kellenek. Nekem legalábbis jót tesznek, mert ha másra nem, arra jók, hogy a tervezés idejéig egy álomvilágban élek.

A tervek megvalósításához kell elhatározás, erő és némi anyagi támogatás is.
Mindnek az előteremtésén munkálkodok.

Ma láttam egy mintát, és eldöntöttem, hogy ez bizony nekem kell.


sweetgeorgia blog: csillag mintás stóla (képet valamilyen okból nem enged a felület beszúrni)

Kendő lesz, mi más?

Meg persze majd egyszer lesz egy ilyen poncsóm is a másik 5 mellé, amik szintén még csak a terveimben szerepelnek:


 (kép forrása: internet)

És mivel közeleg a karácsony is, ezért majd talán varrni is fogok.


(kép forrása: intenet)

Aztán, ha karácsony, akkor nem csak díszítünk, hanem ajándékozunk is, és mivel már a fonalak megvannak, ezért lehet, lesz majd egy ilyen takaró is (zöld és kék árnyalataiból):


(kép forrása: internet)

Na, és ha még mindez nem lenne elég csekély időm betöltésére, akkor még őket is tervezem:



(kép forrása: internet)

Nem utolsó sorban pedig tanultam egy sejtmintát is horgolni, nnnnnna, abból is kendő lesz!

A legközelebbiig...!

2015. október 27., kedd

Diós-lekváros

Napok óta meg akartam sütni.
Hetek óta a számban éreztem az ízét.
Tegnap kerestem egy pár receptet, összegyúrtan a magam agya szerint, és ő lett belőle.
Íze is olyan, mint amilyen fotogén.
Kinek adhatok?
A legközelebbiig...!

2015. október 26., hétfő

Fáradt, fáradt, fáradt

Csak ismételni tudom magamat, hogy mérhetetlenül fáradt vagyok, de ez azért van, mert rengeteg mindent csinálok.

Többek között úgy tűnik, végre befejezem a gyerekszoba festését is, és még büszke is lehetnék magamra, mert megcsináltam.
Bátyám is sokat segített, sőt a Nagylánynak is sikerült néha, de csak amolyan lazán, egyik kezét a zsebében pihentetve. De segített, és ez a lényeg.

Viszont, épp e miatt, nem igazán van időm semmire sem.
Kötnék, horgolnék, de nem megy.
Későn jutok el odáig, sötét is van, a szemem se bírja már (tényleg öregszem, bármennyire is 22-nek látom magamat belülről), és a kezeim is úgy kiszáradnak, hogy mire a fél doboz krémet beszívják, már nincs erőm semmihez se fogni.

 Azért, egy sapka készülget, meglepetés lett volna, de inkább én lepődtem meg, hogy mennyire elszámoltam magamat, és elég nagy lett, így most bontásra van ítélve.



 (Ő pedig majd egyszer csak egy egyiptomi boleró lesz egy nagyon kedves új ismerősnek.)

Azzal nyugatom magamat, hogy előbb-utóbb eljön a csendes kötögetés ideje az én kis fotelemben.
Hmm, fotel.
A kedvencem tőlem távol, üresen, hónapok óta.
Ahogy üres is nagyjából a lakásom, pedig mennyire belaknám már!

Rengeteg dolog tudja az embert gátolni, hátráltatni, saját hibáján kívül.
Most ezt nagyon élem, nem kedvemből, hanem mert most ez jutott.

Amikor úgy gondoltam, végre fellélegezhetek, alakulnak itt a dolgok, akkor megint jött a menetrendszerű pofon. Attól, akitől nem vártam volna. Illetve, dehogynem. Csak gondoltam, a vér, meg az elmúlt3év (nálunk nem az "elmúltnyócév" van, de ez is eléggé szürreális, mint az a bizonyos..), de jó a mondás: a vér nem válik vízzé, meg a kutyából se lesz szalonna, és abból a bizonyos rokonomból se lesz az, mint ami a hivatalos papírokon szerepel.

Így marad az aprólékos építkezés, mert bár Férjjel mindent megtervezünk, de vannak dolgok, amik nem várt eseményként betoppannak.
Állsz értetlenül, melletted sok más emberrel, akik tudják, biztosítanak róla, neked van igazad, te minden szabályt betartottál, és akkor mégis az a másik tud rajtad facsarni egyet.

De nem érdekel már. Lassan csak nevetek ezeken a dolgokon, bár egy-két sírógörcs elkapott, még jó, hogy családi körben, ők meg legyintenek, hülye szegény! (nem, nem szerencsére mellettem állnak, támogatnak)

Megvolt a Kicsi születésnapja is.
Legnagyobb ajándéka az volt, hogy Apa vele, velünk volt.
Az ünneplés kissé bizarra sikeredett, a fenti események tükrében, elég érdekes helyen töltötte a napja nagy részét. Tény, kevés gyereket visznek olyan helyre eme becses napon.
Másnap azért elmentünk a kedvenc helyünkre az Édesem cukrászdába (http://edesem.blog.hu/),
ahol ismét teleettük magunkat!



De ennek a napnak minden perce feltölt engem, jó rágondolni!

A legközelebbiig...!

Fonalfestés

Diólevéllel, timsó nélkül, ecettel, mindenféle tudományos okosságot hanyagolva, a szokásos Mártimódon...


Ma még szárad...

A legközelebbiig...!

2015. október 16., péntek

Jó reggelt!

Csodás mai napkezdésben volt részem: gyönyörű napfelkelte, kellemes idő, napsütés, és a bónusz: az iskolai gyalogátkelőnél szolgálatot teljesítő rendőr fiatalember hangosan "jó reggelt" kívánt, amikor elhaladtam mellette...

A legközelebbiig...

2015. október 6., kedd

Fáradtan

Végtelen fáradtságot érzek, a rendszeres túlórázás, a hétvégi munka, a más hátrahagyott romjainak feldolgozása, a hajnali kelések és itthoni munkavégzéseket még tetőzi, hogy aprólékosan meg kell szerveznem, hová, kihez tudom a Kicsit eltenni felügyeletre, vagy ki menjen érte az oviba, vinni kell logopédushoz, de persze munkaidőben...

Közben egy másik Kicsi kórházban, a szívem szakad érte...

De legalább a vasárnap szép volt. Gyönyörű idő, és egy kis őszi termésvadászat a Kicsivel.
Élvezte nagyon a szelídgesztenye gyűjtést, volt sikerélmény, na, nem akkor amikor anya hiába dobálta a fán logó gesztenyéket... Ennyit a 10enegynéhány éves kosár múltról...

Ma is kemény nap lesz.

De talán vasárnap feljutunk egy fonalfesztiválra... A legutóbbi poncsó munkadíja erre van szánva.

A legközelebbiig...!

2015. október 2., péntek

Behavazva

Csak érzelmileg és az időmet tekintve.

Nincs még rossz idő, nem esik a hó. Itt.
Régi lakhelyünkön, az első külföldin, na, ott már igen...
Nem hiányzik.

Tökölődni sincs időm, se így, se úgy.

Kötő - és/vagy horgolótűt nem is emlékszem, mikor vettem a kezembe utoljára.

Szerencsére sütni még van kedvem, csináltam (hamis) sajttortát. 

És kipróbáltam a hajdinát. Nekem bejött nagyon . A rizssalátámat hajdinával csináltam meg, és gyorsan elfogyott. 

De másra alig van lehetőségem.

Az van, hogy dolgozok.
Két és fél hete.
Legfőképpen ez öröm, mert végre csinálok valamit, ami az agyamat igényli, kell a logikám, kell a tanulási szándékom.
Kapok érte pénzt, ez sem hátrány.

Viszont rengeteg időm elmegy vele, ez majd a jövőre nézve változni fog, de most még nem megy máshogy.

Így viszont nincs hobbi, nincs sport, és megmondom őszintén, nagyon nincs más se.
Este jövök haza, erőm alig, sőt, hétvégén is bejárok.

Hanyagolom a lakást, habár a múlt szombaton kifestettem az előszobát, konyhát, mellékhelyiséget.
Már csak a gyerekszoba van hátra.

Imádom a konyhát, azt, hogy az előszoba is végre olyan, ami én vagyok.

Vannak hiányosságok.

Rengeteg.

Volt egy fullos lakás, mindennel felszerelve.
Majd volt egy költözés, amely során a sok minden útra kelt.
És most van egy üres lakás...
Élj benne...

Elég hullámzó, amit érzek.
Nem vagyok az a türelmes alkat.
De sokat változtam.
Három hónap várakozás szerintem türelem.

Főleg úgy, hogy tudod, mindened megvolt, és most meg kong minden...

Magam alatt vagyok?

Igen.

El vagyok keseredve?

Igen.

Meg fogom oldani?

Igen.

Csak rossz, amikor beleéled magad valamibe, mert a te általad tervezett dolgok megvalósultak, mert tudod, hogy te mindent megtettél, és erre más megint neked tart be.

Józanodsz?

Igen.

A legközelebbiig...!