2017. augusztus 31., csütörtök

Dejà vu-m van

Ma megvolt a tanévnyitó.
Ismét. Már a Kicsi életében a második.
Elnéztem az iskolaudvaron álldogálló szülőket, nagyszülőket. Az apukákat, akik fotózták a gyermekeik jelentős életeseményét. A nagyszülőket, akik büszkén kivárták az unokáikkal együtt az ünnepség végét, pedig meleg volt, és ülni se sokan tudtak.
Amikor a mellettem álló apuka büszkén megpuszilta az ötödikes formájú fia kezét, amikor az a szereplése után odament inni hozzá, akkor megint belémhasított, hogy: a Kicsi kit érdekel, ki figyel rá, ki büszke rá rajtam kívül? Az ő sikerei, érdemei sosem lesznek az apja örömei...és nem tudom, melyikőjük veszít többet?!

Most itt ül mellettem, miután ismét megvolt a tanévkezdési agymenésem: tavaly két dobókockát kerestem, mint egy idióta, ma meg nem találom a diákját. Tudom, a szünet elején az angol táborba vitte.
Hogy azóta hová lett?!

És persze, megint én fogok égni holnap a tanító nénik előtt, én leszek a renitens anyuka, a "nem is vártunk mást" szülő.

Pedig nem ilyen voltam. De néha nagyon nehéz. Ezer felé szakadok, ezer dolgot kell intéznem, kitalálnom, megszerveznem, átcsoportosítanom, és néha rám omlik minden. Betemet, maga alá gyűr, és fullaszt. Idegessé tesz, üvölteni tudnék, teli torokból, miközben úgy érzem, összeroppanok, és a sírás kerülget.

Néha nagyon nehéz.

Aztán jön ez a kis szeretetgombóc, hozzam bújik, és közli: Anya, téged imádlak a világon a legjobban, mert te vagy a legnagyobb kincsem!

És én úgy döntök, hogy inkább az örömtől és a meghatottságtól sírok, mint a félelemtől...

A legközelebbiig...!

2017. augusztus 25., péntek

Bútor

Amikor kolléganőmmel átmentünk Pladányba a kiszemelt bútorokért, őt nem is tudtam, hogy létezik.
Aztán megláttam, és a tervemet átdolgoztam: a megvásárolni tervezett kisláda listáról ki, ő pedig helyére be.

Bárszékként lett eladva. Mondtam, virágtartó. Eladó mondta: nem időseknek bárszék? Kérdeztem: hogy ugranak fel rá? Mire ő: nem tudom, viszont nem kell leszálláskor akkora erőt kifejteni, mint egy sámlinál. :-) Imádnivaló 17 éves, céltudatos, az életéről már most határozott elképzelésekkel bíró srácról beszélek. A házuk udvara tömve eladásra szánt dolgokkat: paradicsom paszírozótól kezdve a fenyő szekrényig minden volt, és ő bizniszel. Jól csinálja.

Sárga színű volt.
Az eredeti fa pedig valami gyönyörű, sötét fa.

Kétszer kellett hideg zsíroldóznom.
Az első semmit nem használt.

A második két percen belül lekapta a festéket.
(Ha magamra kenem, rólam is leszed minden felesleget?)

Átcsiszoltam, sötét dió lazúr a teteje, krémszín a lába.

Imádom!

A legközelebbiig...!