Na, jó, nem kell semmi olyanra gondolni!
Csakcsupán varrtam.
Van nekem egy kedves ismerősöm, akivel még sosem találkoztunk, de ettől függetlenül nagyon egymásra vagyunk hangolódva.
Ahogy ismerjük meg egymást, egyre több közös pontot vélünk felfedezni akár magunkban, akár az érdeklődési körünkben, ízlésben, bármiben.
Egy igen racionális, száraz alapokra épülő végzettségünk van, neki szakmája is, és ennek igen erős kontrasztja, hogy szerintem hihetetlen tehetsége van életet lehelni élettelen dolgokba. Végül is, ha belegondolok, a számok is élettelenek, de ahogy mögéjük lát, feldolgozza, értelmezi őket, máris van jelentésük, értelmük, azaz életük...lehet, nem véletlen mégse?
De térjünk vissza...
Ezen kedves ismerősöm (ez elég száraz, végül is, több annál, mint ismerős, ez kiderült a héten számomra) sző, fon, nem takács...jaj, kissé szétszórt vagyok...tehát Ági (@denesagi.blogspot.hu) gyönyörűen sző mindenféle szépségeket, irigylésre méltóan köt, és most nem átallott babát készíteni!
De olyan kis huncut, vörös, loboncos hajú tündéri kis boszorkányt csinált, annak minden részletét ő maga megvarrva, kötve, hogy szó szerint irigyeltem! Nem csak a kézügyességét, kitartását és szépérzékét, hanem meglepő módon azt a tényt is, hogy ez a kis fruska az övé,
Pedig, kislány koromban nem a babázás volt az elsődleges játékom, sőt, a mai napig él bennem azon utolsó karácsony emléke, amikor nem tudom milyen indíttatásból Anyukáméktól egy rózsaszín ruhás, síró, kezét-lábát emelgető, ujját szopni tudó babát kaptam. És nem értettem, hogy miért? Szerintem Anyukám szeretett volna babázni már, és tulajdonképpen magának vette...Utolsó alkalom volt, amikor babát kaptam.
Ági kis Huncutkája ruháját különösen megirigyeltem.
Ennek oka pedig az volt, hogy Édesanyámnak volt egy porcelán fejű babája, akit 3 éve a padlásról majdnem a kukába száműztek meggondolatlan emberek...
Áldom a mai napig, hogy ott voltam éppen, és kimenekítettem másik két macijával, valamint egy babaház ágynemű garnitúrájával.
Az ágyneműk szépen kimosva, a baba azonban anyaszült meztelenül, kissé koszos, a padláson összeszedett mindenféle szürke színűre koszolt testtel figyelt a mai napig a nappalink egyik polcán.
Tudtam, hogy fogok neki varrni egy ruhát, de sosem jött meg az igazi ihlet.
Egészen Ági babájáig.
Illetve Ági egyik mondatáig, melyben igen bátor módon megbiztatott azzal, hogy higgyek többet magamról, próbáljam meg olyannak látni magam, ahogy ő lát engem...és szerinte én is képes vagyok varrni. Babaruhát. Akár.
Bátor asszony lévén kinőtt vagy kiselejtezett ruhadarabok szoktak áldozatul esni varrási lázrohamaimnak, így most a Kicsi egyik kinőtt ruháját, és egy sosem hordott kötött pulóvert áldoztam fel.
A kisruhából lett egy még kisebb ruha, igen egyszerű szabásminta alapján.
Aztán, beláttam, tél van, tehát kell valami vastagabb is.
Így kötöttem egy sapkát, mert hát minden téli ruhatár alapja a sapka (kivéve nálam, mert egy vödör is jobban állna nekem, mint bármilyen fazonú sapka).
De beláttam, ha van ruha, ami kissé nyárias, meg van egy vastag sapka, akkor kell valami kabát vagy poncsó szerűség is. Ez lett a kötött pulóverből.
És akkor, jöjjön a Baba, és ruhája:
Hát nem édes? Nekem nagyon tetszik!
Na, de nem volt ennyi csak a mai nap, varrásilag!
Olyan rénszarvast varrtam, hogy az alfák alfája, a hímek hímje, a bikák bikája lett!
Nem a férfiasságát tekintve, tesztoszteront még nem tudok varrni, de rajzolni sem, hanem olyan precízen, a szabásminta mentén varrtam, és ezáltal nagyon jól sikerült kitömni, hogy azóta egyfolytában a vállaimat veregetem!
De tényleg!
Az apropója a réninek pedig az volt, hogy a Nagylányoméknál a gyakorlati helyén karácsonyi ajándékozás lesz szombaton.
És igen szimpatikus módon, egy kikötés volt: kézzel készült ajándékot szabad csak adni.
Mivel az nem szerepelt a kikötésben, hogy anya keze általi nem lehet, így azonnal felkért a Nagylányom, hogy készítsek egy rénszarvas girlandot az általa húzott személynek.
Bevallom őszintén, a múltkori varrás során titokban megfogadtam, hogy ennél sokkal egyszerűbb vonalú bármiket vagyok csak hajlandó varrni, kifordítani, formára igazítani, tömködni, stb.
Ezért gyorsan nekiálltam, horgoltam fenyőfát, magyalt, sütöttem mézeskalácsot, csak hogy ne kelljen rénszarvasokat varrnom...
Nagylány persze nem tágított.
Tetszett neki minden, ami elkészült épp, de láttam rajta, hogy elégedett csak akkor lesz, ha készül girland is.
Aztán megállapodtunk, hogy legyen fenyőfa girland.
Rámondta az Áment.
Ma aztán úgy döntöttem, hogy a csillagok állása, a szél iránya, és a Kontinentális Vízválasztó mérőkocsijának állása (és ez most komoly, tőlünk nem messze van a Kontinentális Vízválasztó és az azt jelző kocsiszerű építmény) mind arra biztatnak, hogy ma nekem rénszarvast is kell varrnom.
Így született 4 fenyőfa, és egy rénszarvas a fák közé.
Szerintem, elég jól sikerültek ők is:
Ugyehogyugye?
Készülnek már a család számára is ajándékok, ezért ezeket csak később mutatom.
De azért, a tegnapi kenyeremet lefotóztam, mert kifejezetten jól sikerült!
Még mielőtt bárki azt gondolná, nem, nem vagyok elszállva magamtól, tisztában vagyok vele, hogy ez a mai nap egy kivételes volt, de épp ezért kellett, hogy megmutassam, mennyire jól is tud egy igen varrásilag hátrányos ember is varrni, ha épp jól kapja el a szálat...
És még valami!
Tegnap tudtam meg, hogy nyertem a kedvenc blogomon (@szeretetrehangoltan) egy kézzel készített mézes-fahéjas szappant!
Tényleg igaz, hogy amit az ember nagyon szeretne, előbb-utóbb bevonzza!
Márpedig én mindig sóvárogva figyeltem Ági (történetesen ő is Ági, de ő Molnár) szappanjait, olvastam jótékony hatásukat, és annyira, de annyira ki akartam próbálni!
Remélem, hogy a Férjemnek is jó lesz, és együtt örülünk majd neki!
A legközelebbiig...!
