Breaking!

Megsütöttem életem első herőcéjét.
Nem a bonyolultsága tartott eddig távol tőle, hanem hogy az egyik összetevője a rum, ami nekünk sosincs itthon, másrészt, hogy nincs tisztességes derelyeszaggatóm. Van egy vágyott darab, a Mamámé volt, később Anyukám használta...most más használja, idővel remélem, mint örökséget, megkapom.

De hogy mégis nekiálltam a herőcének,  leánykori nevén csörögének, az azért volt, mert a házban vasárnap ismét megrendezik az éves karácsonyi ünnepet.
Amire kaptunk meghívót.
És amire tavaly is sütöttem sütit, és persze, hogy ez a házi néni szerint máris hagyományteremtésnek felel meg. Így amikor hozta a meghívót, és mondta, hogy "tudod, olyan lesz, mint tavaly... " és nézett rám, láttam, vár valamit.
És amikor rákérdeztem, hogy netalántán süssek-e valamit, azonnal helyeselni kezdett!

Aztán a múlt héten, amikor mentem a tejért -tehén alól hozom, igazi friss, zsíros tej-, lecsapott rám, hogy na akkor megyünk és sütök?

Aztán tegnap a Férjemet kapta el, hogy milyen magyaros sütit sütök?

Szóval, kezdem úgy érezni, hogy nekem vasárnap valamit tényleg produkálnom kell, némi nyomást érzek erre vonatkozólag.

Kedvem azonban nem sok van menni, egyrészt, mert teljesen csalódott és bánatos vagyok attól, hogy a Férjem nélkülünk utazik haza egy gyors ügyintézésre, másrészt meg a tavalyi bulin a résztvevők egyfolytában cigiztek, amitől teljesen el vagyok szokva, és legfőképpen nem hiányzik senkinek a passzív dohányzás.
(itt annyira furcsa nekem, hogy szinte bárhol cigarettázhatnak, az otthoni totális szigorhoz képest... Étteremben, kávézóban például megengedett...)

És mivel nem akarok nagy sütést a fentiek miatt, gondoltam, valami gyorsan előkészíthető és elkészülő sütit csinálok.
Így esett a választásom a herőcére.

A Kicsivel nekiestünk, és határozottan elégedettek vagyunk az eredménnyel. Ja, és rum nem is kellett hozzá!

A legközelebbiig...!