Egy kedves és segítő ismerőstől házi feladatot kaptam.
Pontosabban kettőt.
Az egyik a "személyészlelés", a másik pedig kifejezetten rám vonatkozik.
Éjjel kutattam e végett magamban.
Az van, hogy jelen pillanatban egy bizonyos személy éppen arról győzködi saját hazugságai alátámasztásai végett az új környezetét és a mi régi, de mára már csak az ő családját, hogy én szabok akadályokat bizonyos személy és közte.
Járt az agyam, hogy miként tudom én ezt a hamis, talmi képet a valóság tükrében megmutatni az érintetteknek, akik bizonyára most engem illetnek azokkal a nem épp dícséretes jelzőkkel, amiket 9 éve egy másik asszony kapott tőlük.
Ott, akkor én is nagyon hittem, hogy minden úgy van, ahogy mondják, ahogy Ő mondja.
Mára rájöttem: az is hazugság volt, mint ahogy a jelen élete is az.
És már arra is rájöttem, hisz én adnám, vihetné, csak egy kérésemet kellene teljesítse 1,5 hónapja, hogy NEM KELL megfeleljek az ő és a "csapata" elvárásainak, és nem szükséges megvédenem az igazamat előttük.
Ők ismerik Őt, ahogy Ő is saját magát- néha okoz is ez neki lelkiismeretfurdalást, és ez ha nekik nem elég, akkor nincs mit tenni.
Az évek óta tartó családi viszályaik, nem beszéléseik minden szónál többet mondanak.
Ámíthatják magukat, egymást, hazudhatnak, ideig-óráig ez működik is.
Nekem már nincs ott szerepem.
Az én lelkem tiszta, anyaként, leendő exként, emberként.
Értékes vagyok, tiszta, szeretetre érdemes, őszinte és egyenes.
Olyan ember, akinek évtizedes barátságok kisérik útját, aki bárhová visszamehet, örömmel látják, akire másoknak is van igénye, akit barátok várnak magukhoz, akinek a családja tudja, stabil támaszuk bármiben.
ÉN már kezdek rendbejönni.
Még házi feladatok sora áll előttem, szerintem, de igyekezni fogok.
Köszönöm, Pótapu!
És egyébként is, jó úton járhatok, hisz egy hete a szerencse prominens képviselőjével kávézok minden reggel a konyhámban: új lakótársunk van egy pók személyében. ;-)
A legközelebbiig...!
