2016. november 6., vasárnap

Ommmmm

Az ember úgy gondolja, hogy hosszú évek közös élményei, történései, a mindennapok szépségei és áldozatai, a tettekben megnyilvánult szeretet, ragaszkodás, a sokszor árral, barátokkal, akár a családdal szembeni úszás elég bizonyíték a másiknak, de legalábbis elegendő a múlt nem megtagadására...

Aztán rájössz, hogy ha valaki gyöketestől tépi ki a múltjából önmagát, felégetve mindent, ami az előző, és addig általa is tökéletesnek tartott életére emlékezteti, akkor hiába tudod, hogy te ki vagy, és hogy ő pont a valódi éned miatt szeretett, most épp ezeket nem hajlandó elismerni, elfogadni...

Már egyre ritkábban fáj az, ami történt.

De azt nem tudom elfogadni, hogy a múltat, azt, ami évekig jó és vágyott volt, azt miért kell most bemocskolni az elutasító, sértett viselkedéssel, az abszolút nem értelmes kommunikációval, miközben minden, ami most van, a másik által lett generálva...

Ebből néha ki kell rántsam magam.

Ezért sütök, horgolok, kötök.

Mert kikapcsol, feltölt.

A legközelebbiig...!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése