Régen, a takarítás, mosás napja volt, Anyukámnak.
Aztán ahogy nőttem (és persze bennem az ellenállás is), vettem át Anyutól ezeket a feladatokat. A Bátyámmal közösen.
Aztán, középiskolás koromtól, amikor Ő már kirepült, maradt rám a nagyja munka, természetesen Anyu felügyelete és kritikái mellett.
És a szombati munkák átkerültek péntek délutánra, amire Anyu hazajött, már a javával végeztem.
Aztán, az évek során a szombatok hol ilyenek, hol olyanok voltak.
Volt időszak, amikor a hét legszebb napja volt, az estéiről nem is beszélve.
Aztán, a legszomorúbbak, meg a lustálkodás napjai, vagy a rohanjunk, mert ezt, vagy azt még el tudunk intézni.
Később, valahogy a szombat is olyan nap lett, mint a többi.
Keserű.
Vagy épp átlagos.
Esetleg a legszebb.
Vagy a legzsúfoltabb.
Vagy a legörömtelibb, mert újra teljes családban telt. Majdnem teljes családban.
Vagy épp mozgalmas, az akkori munka miatt.
Aztán, sokáig az a nap, ami után Férjem legalább egy egész napot biztos, hogy velünk töltött, így akkor a vasárnap volt a hét fénypontja, aminek a szombat éjjel a kapuja volt.
Aztán meg az a nap, amikor végre a Nagylányom megjött a kollégiumból. <3
Mióta itthon vagyok (na, ennek az itthonnak is tisztázni kellene egyszer a jelentését), és újból dolgozok, azóta "A" SZOMBAT.
Így, nagybetűvel.
Nagyon szeretem.
Lehet, írok is hozzá egy ódát.
Vagy egy himnuszt.
Daktilusban, vagy jambikus verseléssel, vagy páros rímmel, még nem döntöttem el.
De az is lehet, hogy csak élvezni fogom, ahogy a holnapot is!
A hangulata pedig remélem, hogy ilyen lesz!
foto: internet
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése