Hajnali 2 óra volt, amikor felkeltem, és persze, hogy az volt az első dolgom, hogy megnézzem, mit is rejt a csomag.
Első ámulatomban el sem hittem, hogy mit tartok a kezemben.
Őt kaptam. A már megcsodált és a mintáját nagyon vágyott kendőt!
Cs nagyon tudja, hogy mi tetszik nekem. Vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy nem véletlenül találtunk mi egymásra a neten keresztül. Azért, azt tudni kell, hogy kb. fél éve kezdtünk el levelezni egymással, a blogjainkon keresztül. Személyes kapcsolatunk nem volt eddig, júniusig nem is lesz. Két igen kedves levelet kaptam eddig Tőle, postai úton, aminek megvan a bája és az "íze".
Az első levél akkor jött, amikor Cs bizalmat szavazott nekem alig pár rövid mondat után, és úgy gondolta, hogy a kötési tudományom megfelel neki arra, hogy egy általa választott fonalat eljuttasson hozzám, és kivárja, hogy majd abból én júniusra készítsek neki belőle egy kendőt.
Már akkor meghatott, hogy egy- végül is -vadidegen emberre rábízott egy számára (mert mi, kötősök, horgolósok kincsként tekintünk minden fonalra) fontos dolgot. És csak úgy elküldte, postán.
Most pedig kaptam tőle egy másik levelet.
Amit először fel sem fogtam.
Majd átolvastam még egyszer, és még egyszer...
Egyfolytában csak az zakatolt a fejemben: én ezt nem hiszem el!, én ezt nem érdemlem meg!, én ezt nem fogadhatom el!, EZT ÉN KAPTAM!
Valahogy így, ha nem is ebben a sorrendben, de ezek rohangáltak a fejemben, kiabáltak, próbálták egymást elnyomni.
Ugyanis, van nekem egy íratlan bakancslistám.
Első helyén az Auróra boreálissal való személyes megismerkedés szerepel.
Ő még várat magára.
De a sorban ott volt az is, amit valóra vált majd nekem Cs: kaptam Tőle egy egy napos szövőfoglalkozást, ahol egy általam választott napon egy általam kitalált kendőt fogok tudni megcsinálni.
Már zakatol az agyam, hogy én mivel tudom ezt méltóan meghálálni, mert hogy meg szeretném, az nem kérdés. Pusztán, nem hiszem el, hogy rendelkezem olyan kifinomult ízléssel, szépségesen kivitelezett munkával, és olyan egyedi fantáziával, amivel ezt vissza tudom adni Neki.
Szóval, a születésnapom jelenlegi legnagyobb ajándéka ez volt.
Nem azért, mert másoktól nem kaptam semmit-illetve, volt olyan, akitől vártam, de nem-, de ez most nem érdekes.
Hanem azért, mert meg kell mondjam őszintén, most kaptam meg azt, amit- amióta Anyukám nem tud köszönteni- már nagyon régen nem kaptam: figyelt rám valaki, meghallotta, amit vágyként elmondtam, és annak ellenére teljesítette ezt, hogy neki nem is lett volna "kötelessége".
Mélyen magam alatt vagyok tegnap óta. Még nem tudom, hogy miért, mi miatt, sejtésem van. De! Ha az ajándékra gondolok, belül minden kiragyog!
Locsolni senki nem volt nálunk.
Bátyám feljött, a nagyobbik kisfiával (2,5 éves), de nem locsolkodtak.
A nyuszi attól jött nálunk, mind a kicsifiúnak, mind a nővérének.
Én azért figyelek még az ilyenre.
És tojt a nyuszi mind a Kicsinek (sok nagyon értékes és fontos dolgot, mint pl. Jégvarázsos tusfürdő készletet, meg Csőrikés kulacsot, meg csokinyuszit), a Nagylányomnak pedig egy zoknit.
A rózsaszín zoknin olyan jó volt megtanulni a kötését a sarok résznek, hogy azt hiszem, minden héten kötök egy zoknit (egyébiránt ha mindenki békén hagyna, akkor kb. 4 óra alatt készre kötnék egy párat), és Karácsonyra mindenki azt kap, de még lehet, benevezek egy karácsonyi vásárra is, zoknikból. :-)
A legközelebbiig...!
