Fonalfestési tudományosság

    Lőrinczi Etelka FONALFESTÉSI KÍSÉRLETEIM NÖVÉNYEKKEL   A fonalfestés hagyományai mindig érdekeltek, de behatóbban az 1970-és évek elején kezdtem tanulmányozni, amikor a Jóbarát gyermeklap által meghirdetett Ezerjófű versenyen a két fiam is részt vett. így a fonalfestéssel kapcsolatos néprajzi írások között 1976-ban Arapatak neve is felbukkant Dr. Péntek János—Szabó T. Attila etnobotanikai munkájában, ami épp a magam, valamint Ferenc és Zoltán fiam által gyűjtött anyagot hasznosítva mutatta be a falu népi növényismeretét, felsorolva a festőnövényeket is. Jellegénél fogva azonban nem terjedt ki a fonalfestési eljárások ismertetésére. Az Ezerjófű versenyen 1972—73-ban a fonalfestéssel kapcsolatos helyi ismereteket, eljárásokat a hitelesség végett csak akkor jegyeztettem le a fiaimmal, ha én magam is kipróbáltam, és valóságnak megfelelő közlés volt. Ennek köszönhetően kedvet kaptam a növényekkel való festési kísérlethez, amit a Népismereti Dolgozatok 1980 című könyvben adtam közre A fonalfestés hagyományai Árapatakon címmel, amelyben 20 növénnyel végzett kísérlet és 30 féle színárnyalatú — főleg gyapjúfonalról írtam. A dolgozat megjelenése után mellőztem a növényi festéssel kapcsolatos további kutatást, pedig a céljaimat csak részben értem el. Húsz év telt el, 1992 júniusában néhai Gazdáné Olosz Ella javaslatára meghívást kaptam Csernátonba a nemezkészítő tanfolyamra, hogy tartsak előadást növényi gyapjúfestési eljárásaimról. Ennek köszönhetően, ismét kedvet kapva hozzá, kezdtem a növényi festéshez. Először csak gyapjúfonalat festettem, úgyhogy Csernátonban már 56 színárnyalatot tudtam bemutatni. Akkor támadt az az ötletem, hogy folytassam a kísérletezést és az eredménnyel jelentkezzem versenyre. így július hónaptól novemberig minden szabad időmet e célnak szenteltem. Festettem és festettem. Sajnos a faluban sehol, de még Sepsiszentgyörgyön sem kaptam FeSo4 (vasszulfát) fixálót. Mégis az év végi eredményem 27 féle festőnövényből, 273 színárnyalatú festett fonal volt. Mivel csak júliusban fogtam a festéshez, így teljesen hiányoztak a tavaszi növényekkel való kísérletek. 1993 tavaszától bővítettem a kísérletekhez felhasznált növények számát, az eredményeket pedig majd eljuttatom a Kriza János Néprajzi Társasághoz. Visszatérve a kísérleteim céljához, az ötvenes évek elején hallottam, hogy a régi öregek növényekkel kék, piros, zöld színű tojást és fonalat festettek. Ezeket szeretném előállítani én is. A piros tojás festésére a II. világháborúig berzseny (Caesalpina echinata) faforgácsát használták, amit üzletből vásároltak kilóra, vagy vereshagymahéjjal festettek. A berzseny leveléhez, ha égőpirosat akartak festeni, timsót tettek. Valószínűnek tartom, hogy a fonalat is ezzel a faforgáccsal festették pirosra, mivel Árapatakon még nem fedeztem fel pirosat festő növényt. Kék színt sem tudtam előállítani egyetlen növényből sem. A kék szín festéséhez a kék színű növényekkel próbálkoztam, még a hetvenes években, amikor a legnagyobb örömömre a zöld színt kaptam meg. A kék színt, gondolom, hogy a közeli Brassóból kapott posztóhulladékból nyerték, éppúgy, mint a kászoniak. A festőasszonyok gyapjú és kender fonalát saját kezűleg festették, főként növényi eredetű festékanyagokkal. A festés módja egyszerű volt: a festendő anyagot egy-két óráig lágy vízben áztatták, hogy minden részét egyformán fogja a festék, majd az üstben levő festéklében állandó forgatás mellett két-három órát főzték. Festésre legjobban a patakvíz felelt meg. Ez gyorsan és jól is tisztált. Nem véletlen, hogy a másoknak is dolgozó festőasszonyok a falun áthaladó patak partján laktak. Maga a festéklé is általában ugyanazzal az eljárással készült minden növényből. A szükséges nyersanyagot üstbe vagy nagy fazékba tették, felöntötték vízzel, s két-három órát főzték, majd leszűrték. A festőnövények és a hozzáadott kristályos anyagok (fixálók) színek szerint változtak. A házi növényi festés hanyatlása ideig-óráig a II. világháború idején és a háború utáni években megszűnt, amikor a falu népe átmenetileg újra rászorult a maga szőtté-varrta kender- és gyapjúruhára. Hagyományai az 1960-as évekig tartottak, amikor még minden ötvenévesnél idősebb asszony a gyapjút, a szőnyegnek való rongyot égerhéjból, diófalevélből nyert növényi festékben festette feketére vagy barnára. Az azt követő években a vegyi anilin festékek sokféle változatához aránylag olcsón (1,50 lej) hozzá lehetett jutni, a növényekkel való festést teljesen háttérbe szorította. 1992-vel egy újabb hullám jelentkezett. Nem lehet az üzletben vegyi festéket kapni. Ismét nagy az érdeklődés a növényi festékek iránt. így például Húsvétra a piros tojást már legtöbben piros hagymahéjjal festették. Többen érdeklődtek a faluban, hogy barnát, feketét milyen növényből festhetnek. Egyszóval nemcsak a gyógynövények, hanem a festőnövények iránt is nagy az érdeklődés 1993-ban is. így a szájhagyományok által ránk maradt festőnövényeket próbáltam ki, hagyományos fixáló anyagokkal. Az Árapatakon megtalálható növények által festett fonalakat nem szín szerint csoportosítottam, hanem növényenként. Bármely növény festőkivonata sokban függ a fixáló anyag hozzáadásától, a fonal fajtájától, minőségétől stb. 1. Festőzsoltina (Serratula tinctoria) A sárga szín előállítására legáltalánosabban használt burján a zsódina. Bőven termett az Olt menti kaszálókon. Ma teljesen kiveszett, mert szántóterületté alakította át a volt mezőgazdasági termelőszövetkezet. A régi öregek házából nem hiányzott a megszárított, összekötött zsódina leveles szára. Minden liter vízhez két marékkal tettek. Gyapjút, kendert, tojást, később gyapottat is festettek vele, de csak sárga szín előállítására használták. Sárga fonallal ajjaztákfel a párnahéjakat, kötötték össze a két szél vászonból szőtt asztalterítőket, rudilepedőket, sőt az ünnepi pendelyeket (alsószoknya) is ezzel a sárga cérnával varrták össze kiskötéssel vagy bokorkötéssel. A párna és derékaljakat azért, hogy a toll ki ne jöjjön belőlük, minden évben meszeléskor zsődinával sárgított kenővel (lisztből főzött sűrű csiriz) kenték újra. Az írott tojást — az alap beosztásos (inazás) viasszas megírása után mai napig zsódina festéklében megsárgítjuk, majd befejezve az írást (pettyegetést) pirosra festjük. Egy pár festőzsoltina-gyökeret az 1972-és Ezerjófű verseny alkalmával az udvarra telepítettünk, ebből kapom a festéshez szükséges nyersanyagot. A hazai zsódina friss leveléből 16 féle színárnyalatot festettem. Fixáló anyagként konyhasót, ecetet, rézgálicot, vasgálicot és timsót használtam. Ha több a festőanyag a festéklében — akkor sötétebb árnyalatú gyapjúfonalat nyertem. 2.  Közönséges dió (Juglans regia) A barna szín festésére a mai napig a legnépszerűbb növényi anyag a diófalevél és zölddiótok (burok), amit frissen vagy szárítva használnak. E növényből a fixáló anyag hozzáadásával a világos rozsdabarnától a négerbarnáig 20 féle színárnyalatot nyertem. Régen a növényt a szövéshez szükséges gyapjú- kender- lenfonalak festésére használták, amiből férfi és női ruhának való háziszőttes posztót, vásznat készítettek. Ma általában gyapjúfonalat festenek, amiből szvettert, szoknyát kötnek, vagy szőnyegnek való rongyokat festenek. Akad, aki a haját festi diófalevél főzettél. 3—4. Vöröshagyma (Allium cepa) A vöröshagyma héját a legrégibb időktől használták tojásfestésre, főleg a szegényebbek, akik üzletből a berzsenyt nem tudták megvásárolni. 1992—93-ban az üzletből hiányzó festék miatt tértek vissza a vöröshagyma héjához. 4. A sárga, valamint a vöröshagyma héjával kipróbált színek alapján nagyon valószínűnek tartom, hogy a múlt században élő asszonyoktói megmaradt háziszőttes rokolyák (szoknyák) egy-egy sodrott szálú fonala okkeres barnáját, khakizöldes szálát épp hagymahéj festéklével festették. Amióta komolyabban foglalkoztat a növényi festés, sok új szín létrejöttekor látok hasonlóságot a háziszőtteseknél alkalmazott fonalak színével, olyanokéval, amelyeket a századfordulóig készítettek. A hagymahéj levével több mint 30 féle színárnyalatot sikerült létrehoznom. 5.  Vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) Kísérletező kedvem nyomán egy vadgesztenye éretlen terméséből szakítottam 1992. aug. 20-án két fürtös ágat 5—5 terméssel. A szúrós termést könnyen vágta négyfelé a kés. Öt edénybe raktam a feldarabolt termést. Két napig érleltem hideg vízben, amíg a víz vörösesbarna lett, azután festettem vele 15 féle színárnyalatot. 6. Enyves éger (Alnus glutinosa) A fekete szín előállítására a legrégebbi időktől az enyves éger kérgét használták. A fekete szín fényesebbé tételére a fekete nadály (Symphytum officinalis) gyökerét használták az éger kérgével együtt. Az égerfa fiatal ágainak kérgét hántották, hámozták le, felaprítva főzték, majd vas- vagy rézszulfát hozzáadásával kapták a megfelelő fekete színt. 1992-ben 10 féle árnyalatot festettem. 7. Büdöske (Tagetes patulus) A büdöske sárga virágszirmaiból festettem 15 féle színű fonalat. A megmaradt csészelevelekkel és a termőtokokkal is próbáltam festeni, timsó hozzáadásával, és így talán szebb citromsárga színű gyapjú- és gyapotfonalat kaptam. 8. Évelő vagy gerezdes csillagfürt  (Lupinus polyphyllus) Amint azt az előzőkben vázoltam, egyik célom a kék szín előállítása növényekből. Ezért többféle kék színű virágból próbáltam festeni, így az ibolya kék gerezdes virágszirmaiból szürkét, szürkésfehéret és rézszulfáttal szép, halványzöld színt nyertem. 9. Kékárvácska (Viola wittrockiana) A kékárvácska virágából zöld színű gyapjút festettem még 1972-ben. Akkor 1/4 kg gyapjút festettem zöldre, amit szövésre és rojtbogozásra használtam fel, széktakarónak, amely a mindennapi használatban sem veszítette el a színét 20 év alatt sem. 10. Mezei zsálya (Salvia pratensis) A mezei zsálya kék virágjával is gyapjút festettem timsó és rézszulfát hozzáadásával, aminek eredménye szintén a zöld szín lett. 11. Szarkaláb (Consolida regalis) A mezei szarkaláb kék virágát is csak rézszulfáttal próbáltam ki, célom kimondottan a zöld szín előállítása volt. 12. Réti peremizs (Inula britanicá) Egy mezei utam alkalmával láttam meg a réti peremizs szép sárga virágát. Egy csokorra valót szedtem, hogy virágjával próbáljak festeni. Mivel azt tapasztaltam, hogy ebből a növényből bőven van a határban, a következő kísérleteket végeztem el: a) Gyapjúfonalat festettem friss növényből timsó és rézszulfát fixálókkal. Amikor a gyapjú á festéklében kihűlt, a festett fonal felét azonnal öblítettem, a másik felét csak szárítás után öblítettem bő vízben. A két változat kevés eltérést mutatott. b)  Később szárítottam réti peremizs virágot és azzal festettem, ugyancsak timsó és rézszulfátos fixáló anyagokkal. Az eredmény azt mutatta, hogy a friss növényekből nyert szín erőteljesebb, szebb, mint a szárított növényé. 13. Körömvirág (Calendula officinalis) A körömvirággal is kísérleteztem: a) Festettem friss növénnyel, amikor a festés utáni kihűlt fonal feíét azonnal öblítettem, a másik felét csak szárítás után. Itt már nagyobb eltérést tapasztaltam. b) második kísérletem szárított körömvirággal történt, ahol szintén kétfelé osztottam a festett anyagot, és úgy öblítettem. A színek közti eltérés itt jobban kihangsúlyozódott. Érdekes, hogy ez a növény a gyapjút sokkal szebben festi, mint a kender- és gyapotfonalat, ezért a két utóbbival nem is kísérleteztem. 14. Gilisztaűző varádics (Chrysanthenum vulgare) Ez a növény is bőven található Árapatak határában. Ezért ezzel a virággal is kísérleteztem. Festettem friss és szárított növényből. Az eltérés a timsónál és az ecet használatánál a legszembetűnőbb. A gilisztaűző varádicsot a faluban egy pár asszony a szoba padlójának felmosása után sárgító festékként használja. Szép sárgára festi a padló deszkáját. 15.  Festő pipitér (Anthemis tinctoria) Falunk határában a Székely úti dombtetőn láttam meg az igen szép, sárga virágú festő pipitért. Nem ismertem, de leszedtem, és amikor a meghatározásnál a tinctoria illetve a magyarban a festő szót megláttam, nagyon megörültem. De annál nagyobb volt az örömöm, amikor a timsó hozzáadásakor keletkezett sárga színt megpillantottam. A növényből kevés van a határban, ezért csak azt a kísérletet végezhettem vele, hogy a festékléből azonnal, majd szárítás után öblítettem. Csak gyapjút festettem vele. 16. Közönséges boróka (Juniperis communis) A borókagyökeret megfőztem, három napig érleltem, majd úgy festettem vele gyapjúfonalat. Egyet pedig érlelés nélkül, még 1972-ben. A borókáról azt olvastam, hogy pirosat fest, azért kísérleteztem vele, sajnos a kapott szín messze áll a végcéltól. 17.  Közönséges nyír (Betula pendula) A közönséges nyír levelével három színt festettem még 1976-ban. A leírások alapján zöld színt kellett volna nyernem. 18. Kislevelű hárs (Tilia cordata) Csak egy gyapjúfonalat festettem az 1970-és években. 19. Vadcseresznyefa (Prunus avium) A vadcseresznyefa ágainak kérgével már a régi öregek is festettek falunkban, mivel a környéki erdőkben elég gyakran előforduló fa volt, ma ritkább. Ennél a kísérletnél látható, hogy milyen nagy eltérés van a festőléhez hozzáadott fixáló anyagtól A fa ágainak lehántott, összevágott kérgét 24 órát hideg vízben áztattam, majd utána főztem — és festettem a szép rozsdabarna színt és a rézszulfáttól kapott sötét zöldesszürkét. 20. Piros bazsarózsa (Paeonia officinalis) Már 1972-ben kísérleteztem a piros szín előállításán. Akkor is ké-keslilásszürkét kaptam, mint 1992-ben, amikor bőven virágzott a piros bazsarózsa. 21. Harangvirág vagy harangláb (Aquilegia hibridé) Ezzel a kék virágú harangvirággal is zöld színt állítottam elő. 22. Földibodza (Sambucus ebulus) A földibodza sötétkék bogyóterméséből festettem. így végre eljutottam a szép szürkéig, de még messze áll a kék, amit el szeretnék érni. 23. Közönséges fagyai (Ligustrum vulgare) E növény sötétkék termésével festettem szürkéskék színeket. 24. Csipkebogyó (Rosa canina) A csipkebogyó szántott termésével festettem 1992-ben. Mivel nem volt időm forgatni a fonalat a festéklében, a mintaanyag foltostarka lett. Főleg a kender és gyapotfonal, amelyek festése mindig igényesebb, mint a gyapjúfonalé. 25. Orbáncfű