Egy férfi gondolatai a nőkről
közzétette Németh Mónika - ápr 24, 2016 1386 Facebook Twitter
Kedves Hölgyek!
Mit mondhatnék rólatok férfiként, ami hiteles? Mit mondhatnék, ami tiszta és igaz képet ad rólatok, akik életem részei voltatok, részei vagytok, vagy éppen most először találkoztok velem egy kis időre, és talán soha többet nem is láttok? Mit mondhatnék, ami valóban rólatok szól, és nem rólam? Semmit. Semmi olyat, amit feltétel nélkül el kellene fogadnotok. Semmi olyat, ami személyiségeteket, jellemeteket, nőiességeteket és érzéseiteket minősíthetné. Semmi olyat, ami többet árulna el rólatok, mint rólam. És semmi olyat, ami igazán határozott alapokon nyugodhatna. Mert aki férfiként azt meri állítani, hogy hiteles ismerője a női léleknek, az vagy csak kifelé hazudik, vagy ha ezt komolyan is gondolja, akkor önmagának is. Lát egy képet, és ítélkezik a festő fölött. De a festőt igazán soha nem láthatja, és mivel ő maga soha nem festett – mert nem festhetett –, a festmény elkészülésének körülményeiről is csak laikus elképzelése lehet. Kedves Hölgy, aki ezt most olvasod… El sem tudom képzelni, milyen érzéseket élhetsz át, és milyen kihívásokkal kell megküzdened azáltal, hogy saját testedből egy új élet születik. Nem tudom, mit jelent megélni azt, hogy egy kis emberi lény fejlődik benned, és minden mozdulatoddal, minden tetteddel, minden gondolatoddal és érzéseddel őt támogatod – vagy ha hibázol, akkor hátráltatod. Nem ismerem ezt a felelősséget. Férfi vagyok, és soha nem volt, és nem is lesz ilyen nehéz és szép feladatom. Nem tudom azt sem, hogy mekkora fájdalmakkal jár számodra világra segíteni azt a kis embert, akit hosszú hónapokig őriztél magadban. Nagyon jól ismerem a fájdalmat; sokszor és sok formájában találkoztam vele, de a szülés fájdalmát soha nem fogom átélni, így teljesen megérteni sem tudom. Nem ismerem a félelmet sem, amivel Te szembenézel életed során talán többször is, amikor a szülés veszélyeit és felelősségét magadra vállalod. Mert férfiként mindennek csak szemlélője lehetek. Nem ismerem azt a kötődést, ami a közös test által kialakulva egy anya és gyermeke között egész életen át tart. És bár képes vagyok adni figyelmet és őszinte szeretetet, de az élet fonalának ilyen tiszta folytonossága köztem és egy gyermek között soha nem lehetséges. Mert férfi vagyok – teremtő, de nem alkotó. Egy folyamat elindítója lehetek csak, de egy új kis embert saját testemből megalkotni soha nem leszek képes. Sok minden van még, amit nem tudok – mert nem tudhatok. Fogalmam sincs arról, hogy mit jelent számodra egész életeden át cipelni az ostoba kulturális és vallási berögződések által Rád tett terheket. Nem tudom, miért lenne egy nőnek a konyhában a helye, miért lenne feladata egymagában rendet teremteni és tartani egy közös élettérben, és azt sem tudom, hogy amikor ilyet hallasz egy férfitól – vagy férfiak tömegétől –, az hogyan érinti a lelkedet. Nem tudom, és nem is tudhatom, mert én férfi vagyok; nekem nem mondanak ilyeneket. Nem mondják azt sem, hogy valami furcsa isten vagy egy idióta rendszer nevében nem vehetem fel azt a ruhát, amit szeretnék (vagy olyat kell felvennem, amit nem szeretnék), és attól sem kell tartanom, hogy az öltözködésem miatt áldozattá válhatok. Nem ismerem azt az érzést, ami benned akár minden egyes nap előtörhet: a kiszolgáltatottságot, mely a fizikai erőhátrányból ered. Nem kell tartanom attól, hogy az, akivel rövidebb vagy hosszabb ideig összekapcsolom az életemet, fizikai erejét kihasználva bármikor árthat nekem, és félelemben tarthat. Nem kell félnem attól sem, hogy ha kilépek az utcára – és ráadásul ezt nem nappal teszem –, akkor ismeretlen emberek szánalmas önigazolási próbálkozásaikat szexuális zaklatás formájában élik ki rajtam – akár „csak” szavakkal, vagy akár fizikailag is. Nem ismerem ezt a félelmet. Én férfi vagyok, nem is ismerhetem. Csak tudom, hogy vannak nők, akik nagyon jól ismerik mindezt, és figyelek a szavukra. Figyelek, és azt látom, hogy sokszor feszült vagy. Feszült vagy, mert úgy érzed, meg kell felelned nekem, vagy egy másik férfinak – talán az összesnek. Mindig kifogástalan külsővel, vonzón és csinosan kell megjelenned, mert nőtársaid kritikus szemei és a férfiak elvárásai erre kényszerítenek. Talán csak a boltba mész le néhány apróságért (mert ez is kizárólag a Te feladatod ugye…), de még akkor is számít, hogy a külsőddel milyen hatást keltesz. Talán ki sem mozdulsz otthonról, mégis minden percben szépnek kell lenned. Hiszen ezt tanultad gyermekkorod óta – amikor a felnőttek dicsérete naiv közönnyel a „de szép kislány” szavakban nyilvánult meg. Erre az erős alapra tovább építkezve befolyásolták gondolataidat a magazinok, a reklámok és a mesterségesen kreált nő-képek, Te pedig megtanultad, hogy mindig szépnek is kell lenned, mert ez az az érték, ami alapján Téged meg fognak ítélni. Mintha a szépség mások elvárásaitól függene. Nem tudom, mit jelent nőnek lenni. Nem tudok nagyon sok mindent, amit Te tudsz, vagy éppen érzel. Fogalmam sincs, milyen terheket cipelsz, milyen csodálatos érzéseket élsz át, és milyen harcokat vívsz meg nap mint nap. Nem tudom, mert férfi vagyok. Még átérezni sem tudom, csak megpróbálom. Egy valamit viszont tudok: ha Te azt mondod, baj van, akkor én elhiszem. Nem azért, mintha valami ősi alaptörvény lenne, hogy a kifakadásod mindenképpen jogos, vagy mert a bajtól, amit érzel, az egész Univerzum feltétlenül megremegne, hanem egyszerűen csak azért, mert Te ezt érzed. És ha Te bajt érzel, akkor baj is van, ez egészen biztos. Vagy kívül, vagy belül önmagadban – de ha én férfiként nem figyelek Rád és nem fogadom el az érzéseidet, akkor kívül biztosan. Nem tudom, mit élsz át, pontosan mit érzel az önként vállalt és a Rád kényszerített küzdelmeid megvívása közben, és azt sem tudom, hogy mi mindent tudsz, amit én nem. Csak azt tudom, hogy őszintén tisztellek az erősségeidért, és elfogadom a gyengeségeidet. Neked, a nőnek, és nekem, a férfinak harcolnunk egymással értelmetlen. Más pályán játszunk, más eszközökkel. Megérteni sem tudjuk egymást soha teljesen. Elfogadni viszont igen. Mert nemcsak szeretni vagyunk képesek, hanem rengeteget tudunk tanulni is egymástól – egymásról és önmagunkról. Csak ennyit tudok. Te pedig elég, ha annyit tudsz, hogy nem kell megfelelned. Csak legyél őszintén önmagad. Amit egy másik ember mond rólad (legyen ő férfi vagy nő, ez lényegtelen), az mindig többet árul el róla, mint rólad. Ezt jó, ha tudod. Attól még, hogy egyesek tárgyként kezelnek, Te még lehetsz Ember. Ezek egy férfi gondolatai. Nem „A férfiak” gondolatai. Biztosan vannak férfiak, akik hasonlóan gondolkodnak, és vannak, akik másképp. És persze vannak olyanok is, akik sehogy sem. GlobálisVilág | Forrás: hasznaldfel.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése