Férjemnek ilyenkor jóval több munkája van-mint sok más embernek is-, így alig volt időnk bármit is intézni, beszerezni, elrendezni.
Természetesen nem volt üres a fa alja, 23.-án bevásároltunk...
A fát 24.-én vettük meg, és ezáltal Férjem újabb ismeretségre tett szert Leo személyében.
Leo egy helyi vadász, gazda, rengeteg erdővel, földterülettel, vadászélménnyel és snapsszal.
Mivel megvolt a közös téma, a vadászat, Férjem azonnal szimpatikus lett Leonak, aki szerintem rokonságban lehet Yetivel, mert akkora ember volt, hogy elsőre megijedtem tőle.
A fa kiválasztása közben, után már csak azzal foglalkoztak, hogy ki milyen trófeával büszkélkedhet, otthon milyen állatokat lehet vadászni, itt mik vannak, stb.
Férjemnek leesett az álla, amit azóta is a földön húz szegény, hogy Leo közölte, az ő földterületén évi 400!!! őzet KELL kilőni!
Aki ért a vadászathoz, az tudja, hogy mekkora szám ez.
Miután a fiúk kivágták közös erővel a fát-Leónak szüksége volt egy kis támaszra, mert mint utólag megtudtuk, a hétfő mindig vadászbulis nap, és 23.-án sikerült neki egy kicsit többet innia, mint tervezte-, büszkén megmutatta nekünk a fenyőerdejében-fenyőtelepén (mi a helyes kifejezés?) élő vaddisznó családját, akiket hobbiból tart.
Ezután viszont bebocsáttatást nyertünk a hüttéjébe, amit ő maga szerényen csak második otthonának nevezett, mert ide húzódik vissza amikor elege van az asszony csacsogásából-ő mondta így.
Na, ott Férjem kapott pálinkát, én meg élményeket, mert bár egy helyiségből áll az egész, de olyan beépített tűzhellyel, faragott bútorokkal, meg mindennel, hogy ááááááááá!
A fa vásárlása után még rohanás volt a boltba a vacsora alapanyagaiért, aztán otthon elkezdődhetett a készülődés.
Volt fa díszítés, bejgli sütés-életem első bejglije-, tárkonyos raguleves főzés, kacsasült előkészítés, és utána indultunk a templomba.
Na, nem azért, mert gyakorló hívők lettünk, hanem azért, mert a Kicsinek kórusfellépése volt a Karácsonyi misén az óvodával.
Én személy szerint nagyon meghatott voltam, mert a kis törpék olyan hangosan és büszkén énekelték a dalokat, hogy zengett tőlük a templom.
Este vacsora volt-szerencsére már nem esünk mi sem túlzásba, és csak annyit készítünk, ami elfogy-, majd ajándékozás, amit a Jézuska hozott természetesen.
Mind a Kicsi, mind a Nagylány kapott olyat, aminek különösen örült, tehát nekünk is megvan az öröm ezáltal.
Aztán alig pihentünk, mert 27.-én jöttek hozzánk vendégek, és egészen tegnap délig együtt örülhettünk egymásnak.
Próbáltuk megmutatni a környéket, töltődtünk egymás társaságával, cseréltük az információkat az otthonlétről, az otthoniakról, ettünk sok finom jót (remélem legalábbis, hogy az volt másnak is, hiszen mindent én főztem, sütöttem...), és jól elfáradtunk, mert rá kellett jönni, négy nap vajmi kevés...
De örüljünk annak, ami volt!
Nagylányom hazament velük, majd 4.-én jön, addig kettesben-hármasban várjuk az új évet, és pihenünk rá egy jobb, boldogabb esztendőre.
Ma Férjem dolgozik-szerencsére két év után legalább a Karácsony szabad volt számára-, így a koccintás holnapra marad.
Terveim szerint holnap a bőséget babbal és mákkal alapozzuk meg, ezen felül pizsamás-filmnézős-gyerekezős-néhakutyátsétáltatós napunk lesz...
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése