Kikapcsolódás

Tegnap este a Kicsivel és egy barátnővel néptáncesten vettünk részt.
Mivel a Kicsi egy éve jár ovisnéptáncra leendő iskolájába, és mert a gálát is ez az iskola szervezte, a barátnő fia táncol, én régóta szeretem ezt a műfajt, és végül is, a munkahelyem is az iskola,  így izgatottan készültem az estre.

Imádnivaló 7 évesektől a felnőttekig mindenki tánca fantasztikus volt.

A közel 2 órás előadás magával ragadó és színvonalas volt, igaz, több díjjal is rendelkezik a tánccsoport, szóval várható volt a fergeteges hangulat.

A Kicsi előtte 2 órán át sportolt, így kissé elfáradtan, néha pedig zselészerűen ülte végig a műsort.
Zselészerűen: értsd, lefolyt időnként a székről, az ölemből...ja, és sikerült neki a MGM oroszlánjánál nagyobbra nyitnia a száját, amikor minimális oxigén jutott csak el az agyáig.
Ezt onnan tudom, hogy a műsorban szereplő néptáncos tanító nénije mondta: "Láttalak benneteket, a 2. sorba, V óriásit ásított!"
Ezek után hitesd el vele, hogy a gyerek teljesen felpörgött, amikor J nénit megmutattam neki a színpadon!
Pedig onnantól kezdve tényleg lelkesen figyelte az előadást!

Habár, néha, kb. 2 percenként megkérdezte, hogy ugye ez lesz az utolsó?

Aztán, ahogy vége lett, az udvaron, a szobában, mindenütt a néptáncórákon tanult lépésekkel közlekedett, táncolt.

Azt gondolom, hogy fogok én még könnyes szemmel, büszkeségtől dagadó kebellel azokon a székeken ülni, színpadon csodálva a Kicsimet!

Örülök, hogy elmentünk, jól esett, annyira régen volt már ilyen kulturális élményben részem.

De próbálok mindent pótolni, ami hiányzott az elmúlt 3 évben:

Két hete egy érdekes előadáson voltam, heti 2-3x edzek immár 4 hónapja, mellette futok egy hónapja lassan, kezdek újra élni, és ez nagyon jó!

A legközelebbiig...!