Sajnos, mi nem tudjuk ezt személyesen megtenni, azonban azt gondolom, hogy nem a hely, hanem az érzések alapján emlékezünk, gyászolunk.
Anyukám korán elhagyott minket, ez a mai napig fáj.
De azt is tudom, hogy amikor eszembe jut, akkor éppen miránk vigyáz onnan fentről.
És nincs nap, hogy ne jutna eszembe...
Anyukám nagyszülei nagyon közel álltak hozzám. Anyu révén napi szinten voltunk náluk.
Egyszem lány unokaként Mamám kedvence voltam.
Amikor már csak Tatám élt, és megszületett az első dédunokája, az én nagylányom, akkor Tatával még közelebb kerültünk egymáshoz.
Mamától tanultam meg kötni, horgolni és hímezni.
Anyukámtól a házimunkát, az otthon szeretetét, a gondoskodást, azt, hogy egy anya legyen bármilyen fáradt, beteg, a családot nézi először.
Mindkettejüktől a sütés és főzés szeretetét, az igazi, otthoni ízek élményét.
Mostanában nagyon nagy örömömet lelem a kötésben, horgolásban.
Féltve őrzöm Mamám nagyon régi és nagyon vékony horgolótűit, melyet először Tatám tett el elmékbe, majd Anyukám...sajnos igen korán rám szállt, de ha rájuk nézek, mindig Ők jutnak eszembe.
Célom, hogy lányaim is megismerjék Őket, és bár csak nagylányomnak adatott meg, hogy Anyukámmal és Tatámmal éljen egy keveset, mindkettejük mindennapi életébe szeretném az én Kedveseim emlékeit elszórni. Fényképekkel, emléktárgyakkal, történetekkel...
Szívemnek nagyon kedves ez a kép, amire ha nap, mint nap ránézek, Ők jutnak eszembe.
HIÁNYOZTOK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése