Forrás:
WMN blog, D. Tóth Kriszta
"Jobban hiányzol, mint valaha,
pedig rég nem vagyok gyerek.
És nem hiszem már, hogy e Földön az anyukám a barátom lehet.
Amikor kicsi voltam még, arra vártam nagyon-nagyon,
mikor leszünk már egyidősek egyszer egy szép napon?
Álmomban, hogy egy felhőn majd mi ketten jól elbeszélgetünk,
nem számít egy kis korkülönbség, a legjobb barátnők leszünk.
Elmeséljük a szerelmeket s hozzá az összes bánatot,
amint az élet elénk sodor egy alkalmas padot.
Elmeséled végre talán, hogy mikor fájt legjobban az élet.
Tudod, a vidám öregasszonyok egymásnak mindent elmesélnek.
Elmagyarázod azt is nekem, mit akkor homály fedett.
Vártam, hogy egyidősek legyünk, mert akkor már lehet.
Álmomban, hogy egy felhőn majd mi ketten jól elbeszélgetünk,
nem számít, hogy az anyukám voltál, a legjobb barátnők leszünk.
És annyi mindent kérdeznék tőled,
amit csak most tudok, hogy nem tudok,
de nincs már kitől megkérdeznem,
hiszen mind itthagytatok."
(Müller Péter Sziámi: Kár, hogy soha nem lehetünk egyidősek - a vers Békés Itala Szaltó mortále c. nagylemezére készült.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése