Aki engem szeret, annak az ölelései nem ritkulnak, és nem csak elfogadja, hanem viszonozza az enyéimet. Akkor nem lesz az én ölelésem sem bátortalan, akkor nem lesz gyenge, hiteltelen az érintésem. Aki engem szeret, annak ujjai nem csúsznak ki a kezeim közül, az nem kerüli fürkésző, vihar előtti csendet félő tekintetemet. Aki engem szeret, az velem egy irányba néz, az csókot ad, és nem homlok puszit, nem fordít hátat az ágyban, és nem szorít ki a párbeszédekből az asztalnál. Aki engem szeret, az tudja, hogy nem tűrök el vetélytársat, nem tűrök, ólálkodó, macskatestű nőket, mert aki engem szeret, nem vágyik másmilyen angyalhangra, csak az enyémre, és nem ólálkodik fülledt, félhomályos, titkos szobákban másféle női érintéseket vágyva.
Én nem vagyok előző kapcsolatok folytatása, nem vagyok kiegészítés, nem vagyok második esély, és soha nem leszek második nő. Aki engem szenvedéllyel, lángolón szeret, azzal én összeborulva, fuldokló leválaszthatatlan szimbiózisban élek, mindaddig, amíg érzem a szerelmét. Aki engem szeret, az tudja, hogy a közönnyel nem tudok mit kezdeni. Akkor én nem bízom, és gyanakszom, és bőrét szimatolom, és éjjelente fürkészem az arcát, miről, kiről álmodhat. Megfordult alattam a föld, sérült túlélő lettem, lényemet átjárja a szomorúság. Honnan ismerném én, milyen az, amikor rendezett életű, vihogó vidám fiúk és vidám lánykák szeretik egymást? Aki engem szeret, annak a hűség nem talpig nehéz, az nem lesz szökevény, nem gondolja meg magát, és nem vonul vissza napokra az emlékezés erdejébe. Aki engem szeret, az tudja, hogy így csak önmagamat védem. Nem akarok több fekélyes, lassan gyógyuló sebet a szívemen, nem tékozlom, nem szórom rá a szerelmemet a jöttmentekre, hétpróbás gazemberekre, hogy aztán halálra gázoljanak lánctalpaikkal. A boldog, gondoskodó szerelem létezésében hiszek, de nem vagyok képes adni önmagamból, amíg nem érzem a szerelem bőségét. Engem a szenvedés nem nemesít, az ő hiánya pedig nem edzi a lelkem, nem újít meg, és nem nyit új lapokat.
Aki engem szeret, nem hagy el, és nem enged elmenni. Nem csomagol, nem menekül, és nem kényszeres költözködő, aki ha nem érzi kényelmesen magát emberi kapcsolataiban, akkor magába fordul, és vihar előtti csendet provokál. Én nem bírom a vihar előtti csendeket, gyűlölöm a bizonytalanság szorongásos állapotát, utálom hallgatni a szélcsengők vészjósló csilingelését, fák törzsének nyikorgó hangjait, a becsapódó ablaktáblák zaját, viszolygok látni a felverődő, fullasztó port. Annak én nem vágyom a hiányát, és ő nem vonja meg tőlem a szeretetét, a jelenlétét. Nekem nem kell gondolkodó csendszoba, nekem nem kell szív-elsősegély, aki engem szeret, az kimutatja, és nem várja meg, hogy az én karom lendüljön először ölelésre. Aki engem szeret, az tudja, hogy nem adom akárkinek a figyelmem, és csak akkor tudok önfeledten, bizalommal szeretni, ha olyan biztos vagyok az ő szerelmében is, mint abban, hogy egyszer megszűnünk lélegezni.
http://kiralyeszter.com/konyv-rendeles/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése