Barangolásaim-nyugtató helye(tt)...: Mix

Most néztem, hogy milyen régen írtam már.
Persze, a Fb-on mennek a posztok, pedig megfogadtam, hogy a személyes dolgokat itt teszem csak közzé.
De telefonnal egyszerűbb kinyomni, gyorsan, kevés szöveget igénybe véve.
Vagyis, lefordítva, a lustaság és az időhiány sokkal hatékonyabbak, mint az elhatározásom.

Mellesleg, ma 10 millió szoros nap van.
Többszörösen összetett nap a mai, kezdve a Péntek 13-mal, azzal, hogy telihold van, és nem elfelejtendő, hogy a Kicsi névnapjának második napja van...:-) ez azért fontos megjegyzés, mert a nulladik napon lett felköszöntve általunk, tegnap azon ismerősök és rokonok köszöntötték, akiknek fontos és akik szeretik, ma meg ma van.
És a 10 milliószorosság tényleg működik.
Reggel lelkiismeretes anyaként ébresztettem, öltöztünk, fogmosás, mosdás, indulás megvolt, épp haladtunk a szokásos útvonalon, amikor gondoltam, mi van, ha ma nincs is ovi?
Ez a gondolatom olyan erős és hatékony lehetett, hogy amikor kezdett gyanússá válni, hogy egyik ovistárs fiú sem jön Anyukájával, és talán már a busznak is itt kellett volna rég lennie (mert az ajtón kilépve gondoltam, nem kellene a telefont magammal hozni?, hátha tudnom kellene, mennyi az idő...de ezt is elhessegettem), akkor úgy döntöttem, hogy ideje lenne hazamenni, és egy kósza pillantást vetni a konyhában függő MINDKÉT naptárra, amelyekbe minden fontos dolgot felvezetek...ja, és vagy egy krétatáblám is, aminek van egy része, ÓVODAI KISOKOS-nak neveztem el, és már fél évvel ezelőtt felírta oda is a szüneteket...
Na, szóval, persze, hogy ma nincs ovi...
Kicsit kezdek aggódni.
Magam miatt.
Vagy leépülőben van az agyam, vagy leépülőben van az agyam, esetleg leépülőben van az agyam...

Ezek után reggel a Férjemet is úgy ébresztettem, hogy szóljon nyugodtan, hogy miben szóljak neki, mire figyelmeztessem, mert nagyon jól el tudok bármit felejteni...

Na, szóval, ha azt nézzük, akkor ma a tegnapi névnap miatt nincs ma ovi, ezt kapta a Kicsi ajándékba.
Ugye, hogy mindent meg lehet magyarázni?
Van rokonom, aki ezt genetikailag már zsigerből csinálja, ahogy Anyukám mondaná: katedrát érdemelhetne belőle...

Van végre veteményeskertem.
Elültettük a paradicsom palántákat, egy párat a teraszhoz kapcsolódó kertbe, balkonládákba és cserepekbe: ők már ontják a virágokat, erős, kemény, kackikás szárral merednek az ég felé, valamint jutott a nagy kertbe is. Oda kerültek még kiültetésre a saláták, vetettünk uborkát, amiből már 4 ki is bújt, patiszont, paszternákot, zöldséget.
Viszont nagyon sok errefelé a meztelen csiga, ellenük most aprított tojáshéjjal védekezek.

A terasz-kertem is alakul, kaptam a Férjemtől két kicsi kis levendula bokrot, évekbe tellett az ellenkezését megtörni, mivel nem szereti az illatát. Tudom, égben járó bűn a mai világban nem szeretni a levendulát, be is szokott állni e miatt időnként a sarokba. :-)
Ééés, kaptam két hortenziát is, hát tőlük kész vagyok!
Annyira, de annyira szépek, hogy az valami csoda!!!

A kézimunkák is haladnak, van több megrendelés is, illetve a múlt héten adtam fel egy bolerót postán, tegnap jött a visszajelzés, hogy tökéletes, és ez olyan nagyszerű dolog!

A postán a Postáskisasszonynak (tényleg kicsi, hozzám képest) annyira megtetszett, hogy Ő is rendelt egyet. Holnap egymáséi lesznek.

Készítettem egy karkötőt is, Nagylányomnak, előrehozott elégedettségem kifejezését szolgáló ajándékként: remek dolgozatokat írt, öröm volt aláírni tegnap este.

Hétvégén voltunk egyet kirándulni, a kijelölt célig nem jutottunk el, a hőség és az én vétójogom miatt.
A Kicsi izzadságban úszva, az unalomtól elnyomottan aludt hátul (igen, tudjuk, létezik már klíma az autókban, és napellenző is, mindkettővel rendelkezünk, de a mi gyerekünk -10 fok felett bármikor képes izzadni, olyan, mint egy beépített szaunával rendelkező egyed...), és gondoltam, ne szenvedtessük még 80 km-en át, hanem menjünk visszafele az útba eső tóhoz.
Férjem kissé nehezményezte ezen kérésemet, de végül is mégis megfordult.
A forgás morgással párosult, de nem hiszem, hogy véletlenül kellett visszafordulnunk, ugyanis a visszaúton, ami egyébként nem egyezett az odaúttal (nálunk ritkán van olyan, hogy egyenesen megyünk a kijelölt cél felé, sokan ezt eltévedésnek hívnák, mi kalandvágynak), egyszercsak megláttunk sok föld fölé görnyedő embert, ami alapján mi rögtön Az Eperszedő Emberekre (ismeretlen művész még el nem készült műve...Munkácsy: Rőzsegyűjtő Asszony c. képe alapján) asszociáltunk, és megkeresvén a lejáratot az útról, leküzdve a nyelvi nehézségeket (már nem a lakhelyünk szerinti országban voltunk akkor) nekiálltunk 40 fokban epret szedni. Én személy szerint pont a művelethez voltam öltözve.

A kép már a fentebb említett tónál készült, pusztán a ruha illusztrálása miatt osztom itt meg...

Négy és fél kiló eperrel megpakolva folytattuk utunkat, eljutván végre a tóhoz vezető útra, ott is a már ismerős városba, amikor Férjem ismét gondolt egy remeket, és emlékezett rá, hogy ha város másik oldaláról megyünk, akkor gyorsabban odaérünk.
Mi, felvilágosult emberek vagyunk.
A technika is bevette már magát az életünkbe, sokféle alkalmazás és készülék áll rendelkezésünkre, de valamilyen okból kifolyólag a GPS-t nem használjuk, vagy ha igen, akkor már csak utólag.
Vélhetően ennek köszönhető, hogy a gyorsabban ottleszünk megint nem jött össze, olyannyira, hogy két hegygerinccel odébb már Férjem sem tudta tovább leplezni, hogy szerinte is eltévedtünk egy kicsit.
Este fél hét körül már úgy véltük, a strandolást elodázzuk, szerencsére alig 20 percre lakunk a tótól, szóval bármikor pótolható ez az esemény, már amennyiben nem tévedünk el.

Az epret végül lekvárnak főztem meg, illetve amikor jó sűrű levet eresztett, leszedtem belőle, egyik adagjából szörp lett, a másik adagot pedig a vele párhuzamosan főzött bodza-sziruphoz adtam.
Mert igen, bodzát is gyűjtünk folyamatosan, szörpöt csinálok, illetve az említett töményebb, intenzívebb szirupot.