Alapvetően konfliktuskerülő vagyok, ha harcba szállok, az inkább a rokonokkal történik meg, feltételezvén, hogy ők ismernek, másokat meg úgyis csak a külsőségek győznek meg.
Gyerekkoromtól mindig az vezérelt, hogy megfeleljek. Mindenkinek. Hihetetlenül sokat tudtam rágódni azon, ha valamiért valakivel konfrontálódtam, és napokig foglalkoztatott, hogy miért nem így, vagy úgy lát engem, ahogy én gondolom, hogy vagyok.
Ahogy kaptam egyre több nem jó dolgot az élettől és az emberektől, megtanultam alkalmazni azt a bölcsességet, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni.
Éppen ezért már egyre ritkábban rágódok dolgokon, mert tudom, nem lehet mindenkit meggyőzni.
De amik mostanában nagyon kiborítanak, az a:
1. Miért nem dolgozol, és a munka nemesít kérdések és bölcseletek sora.
2. Az interneten éled az életedet és az okostelefonod a köldökzsinórod.
Úgy gondolom, hogy túlzott személyeskedés egyik internetes oldalamon sem jelent meg tőlem, mert nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy ország világ előtt felvállaljam magamat, félvén a negatív kritikáktól.
A facebook oldalamat anno azért hoztam létre, mert a Nagylány akkor még kicsi volt, és kontrollálni akartam, hogy miket tesz közzé.
A kézimunka oldalam szerintem elég logikus, hogy miért van.
A blogot pedig hónapokig latolgattam, majd úgy döntöttem, konkrét nevek és megfelelően beállított képek segítségével bizonyos inkognitót tudok magunknak biztosítani.
Azonban jelentem, most kellően betelt a pohár.
Elmagyarázom, vagy legalábbis leírom a tényeket, a fent megjelölt kérdésekhez.
Ha valaki akarja, megérti, ha nem, akkor ugyanúgy felteszi majd a későbbiekben is a kérdést nekem, vagy valakinek a környezetemben.
Na, szóval.
A munka: 19 éves koromtól dolgoztam, egészen 20 éven át, egy cégnél. Voltam kis beosztottól kezdve egészen hivatalvezető helyettes. Készítettem statisztikákat minisztériumoknak, jelentettem államtitkárnak, dolgoztam együtt a rektorral szabályzatok kidolgozásában, és sorolhatnám. Imádtam a munkámat, a munkahelyemet. Munka mellett diplomáztam, gyerek mellett szereztem nyelvvizsgát, sőt, a hőn áhított második diplomának is nekikezdtem, de a sorozatos migrénekkel járó utazások sajnos megkeserítették a tanulást, vizsgázást.
Voltam egyedülálló anya, aki a gyerekével minden évben elment nyaralni, aki 2 évesnél öregebb autót nem vett magának, akinek voltak tartalékai, és aki próbált boldog lenni.
Ha kellett, este 10-ig is dolgoztam, később kaptam egy szigorú rendszerbe való belépéshez otthoni jogosultságot is, mert ha beteg lett a gyerek, akkor sem állhatott meg a munka.
Élveztem mindezt, akár az anyagi, akár az erkölcsi oldalát nézzük.
Majd közel 3 éve kiköltöztünk, mert a Férjem nem épp piacképes diplomája helyett a felnőtt fejjel szerzett szakács végzettsége alapján akart boldogulni.
Én vállaltam, hogy a 20 éve kiépített életemet feladom, beleugrok a számomra ismeretlenbe, és megpróbálom vállalni azt, hogy már sosem leszek az, aki.
Első lakhelyünkön a Férjem fele ennyit keresett heti 6 nap 14 órában.
Amikor már megunta, hogy ő a magyar kutya, akkor váltottunk ide.
Addig azonban én is dolgoztam, ahol tudtam.
Pucoltam wc-t, szelektáltam a szemetet (étel, műanyag, használt egészségügyi dolgok, stb), takarítottam szobát, cipeltem emeletes ágyat másodikról pincébe. Nem mondom, hogy boldog voltam tőle, de tudtam, kapok érte pénzt, és próbáltam nem foglalkozni mással.
Nem sajnáltatom magamat, mások is csinálnak ilyet, pusztán szeretném leírni: nem riaszt a munka semmilyen formában, anya vagyok, a családomért megteszek mindent.
Ide költözvén kompromisszumokat kötöttünk: egy autóval egy ember tud az 50 km-re lévő munkahelyre elutazni.
Ha nincs normális buszközlekedés, nem tudsz egy kisgyerek mellett sok mindent bevállalni.
Ezért jött a hobbiból pénzkereseti lehetőség, kötök, horgolok. Szerencsére, már online munkát is tudtam vállalni, ez a lelkemnek is jót tesz.
Nos, ha figyelmesen elolvasod Kedves Olvasóm és Kritizálóm, hogy fent mit írtam, és átgondolod, hogy milyen lehetőségeink vannak az adott tényeket figyelembe véve, kérlek, gondold újra a kritikádat.
Internet:
Nincs tv-nk, mert az előfizetések olyanok, hogy itt több évre írsz alá, az én Férjem meg olyan, hogy két hónap alatt tud más országban is munkát vállalni.
Nincsenek itt barátaim, őket otthon hagytam, tehát nem tudok hozzájuk átmenni.
Nincsenek rokonok itt, akikre rábíznám a gyereket, hogy amíg bemegyek a városba a nem létező második autónkkal egy kicsit feltöltődni.
Egyetlen lehetőségem tájékozódni a világ dolgairól, és ez lehet hír, lehet kötési trend, fonal, vicc, gyönyörű kép, játékos foglalkoztató a gyereknek, vagy egy jó recept: az internet.
Amikor itt vagyunk, igen, elég sűrűn fent vagyok a neten.
De ha internet távoli helyen vagyunk, én ugyan nem ugrálok, hogy mi a wifi jelszó, hol van free wifi, stb.
Lemaradni nem maradok le semmiről, tudom kontrollálni magamat.
De ez az egy hely, ahol tudok valakivel is beszélgetni a családon kívül, akik, valljuk be, iskolában, munkahelyen vannak a nap jóval nagyobb részében.
Nem akarom ezt túlmagyarázni.
Gyere ide, éld az életemet, és próbáld ki, te meddig, és hogyan bírnád mindezt?
Ne sajnálj!
Én vállaltam!
Csak egyet kérek: ne is mondj rólam kritikát!
Ha úgy érzem, szükségem van valaki segítségére, úgyis megkeresem őt.
Lehet véleményed.
Nem tilthatom meg, nem is én vagyok az, aki ilyet elvár.
De én is tudnám biztos a te életedet kritizálni, én is tudnék rokonodnak, barátodnak rólad negatívumot sugallani, de nem teszem.
Ha hiányzik a véleményed, hozzád fogok fordulni.
De addig, kérlek, tartsd magadban.
Miért?
Mert lehet, ezzel egy olyan lavinát indítasz el, amibe lehet, bele se gondoltál.
Ez az én életem.
Te meg éld a tiédet.
És mindkettőnknek jó lesz, hidd el!
És ha szükséged lesz rám, én MELLETTED leszek, nem ellened.
Mert én ilyen vagyok.
És még egy gondolat:
A fb oldalaim és a blogom követése fakultatív választás. Ha akarod, olvasod, ha akarod, kitörölsz.
Nem fogok érte haragudni.
Te döntesz, én elfogadom.
Mert ettől szép az élet, hogy még van döntési lehetőségünk, legalább a társas kapcsolatainkban. :-)
Más.
Voltunk otthon, egy gyors viziten.
Villámék is lehetnénk, mert mi állandóan csak jövünk és megyünk.
Hazafelé kaptam meglepetést.
Nemrég nyílt egy cukrászda, az Édesem.
Ellátogattunk oda, mindenkinek ajánlani tudom csak.
Kellemes hely, finom és különleges sütemények, kedves kiszolgálás.
A New York-i sajttortát befaltam, arról kép Férjem telefonján, illetve a Chia pudingról is, amit viszont Ő evett meg kéjes nyögések közepette.
Ha megkapom őket, pótolom.
Otthon készült pár kép, a Kicsivel nosztalgiáztunk, játszótérileg.
Éééééés, futball rajongók nem vagyunk, de hát annyian voltak aznap a stadionnál, amikor mentünk haza, hiszen Görögországgal játszottunk (azt hiszem, és most ne kövezzen meg senki, ha mégsem...), így készült egy fotó Férjem unokatestvérének ajánlva:
Nem mellesleg, szerda este óta ismét tél van, ez annyira megnyugtató, legalább a sok szín, amiket a virágok ontanak magukkal, nem zavarja meg a szemünket, az egybefüggő fehér táj az mégiscsak jobb, nem?!
Húsvéti nyuszi, aki sílécen érkezik és tojás helyett jégszobrot hoz ajándékba.
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése