Közben a családias hangulatú tüdőgyulladás partynak vége lett, igaz, Nagylány megspékelte egy kis Bronchitissel is, ez asztmával kombinálva igen hangulatos volt időnként.
Nagy megnyugvást adott a kétnaponta látott doktornénije arca, amint a "semmi javulás" kifejezés kiült az arcára.
Ezalatt jött és ment a Nyúl, Húsvét lévén.
Meséltem a templomi megemlékezésről?
Meg lettünk szenteltvizezve!
Más szóval, ha most valaki szid minket, simán leveszi rólunk a szentelt vizet is!
De félre a tréfával, mert nem is szeretnék ezzel tréfálkozni.
Volt barka szentelés, volt falun átvonulás és volt ostyáért sorban állás, amit mi nem tettünk meg, mert bár én hiszek abban, hogy valaha, valaki tett valamit, és valaki ma is kell, hogy lelket tartson emberekben, és valahol nagyon is csodálom ezt a fajta összetartozást, az ilyen ünnepek, megemlékezések során való együttműködést, de mivel hittanra sosem jártam, a Bibliát kizárólag önszorgalomból és érdeklődés címén olvastam, vagy egyfajta hitem, gondolatom, ami feljogosít a templomokba lépésre (legalábbis magamat ezzel nyugtatom), de nem követem szigorúan a szabályokat, és nem érzem magam ostyavárásra érdemesnek és alkalmasnak.
Na, ezen mondatom igen kerekre sikeredett, jó öreg, kedves régi rektorunkat meghazudtolóan hosszadalmas lett!
Mindenesetre a Kicsi örömmel énekelt megint az ovis csoporttal, én meg ismét könnyesre lelkesedtem, hallván az Ő öröménekünket!
Itthon meg a szokásos kalács, sonka kombó várt minket, az előző napon Férj-Kicsi-Anya alkotta örsi foglalkozás keretében festett tojások mellett.
Kisvárosunkban is húsvétoltak:
Persze, nem csak a Nyúl jött, és ment, hanem volt Vendégünk is, a Nagy Levesevő, sokunk Roryja, aki nem keverendő a Gilmore Gilr Roryjával, és akit mindig örömmel látunk.
És ha már Húsvét, készült egy nyuszi is, ajándékba, illetve kérésre, akinek már rég a tulajdonosánál kellene lennie, ha nem hagyta volna itt őt az én cseppet sem szeleburdi, de totálisan átgondolt, rendszerető és rendszerező Nagylányom...Mert igaz a mondás, hogy a szerelemben eszét veszti az ember. De ennek van most itt az ideje, kellenek a tapasztalatszerzések. Nekem is, hogy ezek szerint a bevált cetliző "mitkellvinni" lista igenis kell, még egy egyszerű útra is.
És, hogy ne legyen olyan unalmas az életem, bevállaltam egy kalapot is, a már igen régóta készülő szoknya mellé.
A kalap egyszerű történet, a díszítés sem volt megerőltető, legfeljebb a fantáziámat kellett megmozgatni egy kicsit, ami nem van nagyon.
Már "csak" azért kell izgulnom, hogy miként áll a megrendelő fején, képen tetszett neki, de minden a tükör előtt dől el.
Én például mindig eldőlök a tükör előtt, amennyiben sapkát vagy kalapot veszek fel, mert tarkón vág a látvány, és ettől padlót fogok...
Ééééés, a szoknya is elkészült, ami nem volt egy egyszerű menet, mert csak az alapminta volt meg, a szaporítások, a szoknya formájának kialakítása és legfőképpen, az alja rész cikk-cakk vonalának meghorgolása rám volt bízva.
Jelentem, megcsináltam, nekem tetszik, büszke vagyok magamra, néha már vállon is veregettem magamat, azonban itt is várat még magára az öröm.
Ez egy olyan szoknya, aminek egy szatén alsó szoknya része is lesz, ezt otthon varrják hozzá, alá, meg...
Elkezdtem egy poncsót is, kérésre.
Sikerült egy nagyon szuper fonalat beszerezni, szerencsére tág határt kaptam az ár-érték arányra, így öröm a munka, mert kötteti magát a fonal.
Mert amíg játszóterezünk, addig is kihasználjuk az időt a munkára, hobbira. És, nem is voltam egyedi eset, másik két anyuka is kötött, horgolt, mondhatni, szakkört tartottunk
És, mivel a monotonitás nagyon fáraszt engem, a kötés mellett párhuzamosan horgolni is kell, ezért kipróbáltam egy kendő mintát, szerintem lesz még párja, csak több fonalból.
De, hogy nehogy azt gondoljuk, hogy már nincs mit csinálnom, Nagylányomtól a születésnapi ajándékom is fonal volt, illetve magának is vett sálra valót.
Kék, mert az a kedvenc színe. Ebben rám hasonlít.
Ezért is furcsa nekem, hogy amit kaptam fonal, és amit persze én választottam, többszöri nekifutásra, még a pénztár előtt is rákérdezve, miszerint: "Biztos, hogy illik hozzám ez a szín?", nos az nem kék.
De nyitni kell.
Meg hát, csak öregszem, változok...vagy mégsem?
Mindenesetre belekezdtem egy csipke kendőbe, amit tavaszra-nyárra szánok magamnak, és aminek a kötése nem annyira bonyolult, inkább csak figyelmet igénylő, és ami pont nem nagyon van egy 5 éves mellett, de sebaj, szeretjük a kihívásokat!
Főképp az olyan kihívásokat, amiket azért kapunk, mert Férjnek mondjuk nagy a lába, vagy a hasa, de valamelyik miatt épp nem látta a kötésemet, és kicsit beleakadt a fonalba a lába, és kicsit húzta magával, ami miatt egy kicsit leszaladtak a szemek. De egyébként nem Ő volt, hanem a szokásos, másoknál is mindig előforduló, kizárólag éjjel, a sötétben garázdálkodó lények, akik lehetnek Manók, Koboldok, Ördögök vagy Menyétek a mezőről, de mindenesetre például az ő számlájukra írandók a fél pár zoknik eltüntetése is, vagy a tábla csokik rejtélyes eltünése, vagy kiknél éppen mi...
De mindezek ellenére lesz ebből kendő, egyszer, nekem, valamikor...
A titokzatos titok, hová futnak a szemek, és miért is?
Ami viszont mindenért kárpótol mostanában minket, az a tavasz, a napsütés, és a Húsvét hétfőn utoljára látott hóvihar egyre halványuló képe az agyunkban.
Tavaszra fel, kiránduljon mindenki, aki csak teheti és szereti, mert nagy szüksége van a szervezetünknek, a lelkünknek a kikelet nyújtotta szépségekre.
Mi is voltunk a hétvégén, képek később, és ma reggel se maradt el a sétám. Szeretem ezt a tájat. Még van módom szeretni.
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése