Ritka bénán érzem magam, hogy nincs netem, folyamatosan, ahogy megszoktam.
Amikor végre wifihez jutok- értsd: mész a városban, nézed a telefonodat, és ahol megjelenik a kis kérdőjel, azonnal leblokkolsz, nyomkodod ezerrel a telefont, IP címet szerzel be, telefon csatlakozik, majd ledob, hogy letiltva, majd ismét próba, forogsz körbe, mint egy búgócsiga, és amikor végre megjelenik a wifi/wlan nemzetközi jele a telefonodon, akkor ugrasz a mindenttudó és mindenható Fb-ra, hogy beszerezd a szükséges infókat..., vagy Férj van olyan kegyes, hogy a telefonjára csatlakoztatott laptoppal kapok lopott fél órákat, és akkor irány a chat a Nagylánnyal, barátokkal, ismerősökkel...
De meg kell mondanom, hogy én annak ellenére, hogy sem indigógyerek nem voltam, se nem tartozok az "YXZ" nemzedékhez, de a net igenis az életem része lett, és bár hiánya nem olyan égető, mint a vezetékes vízé, de megérzem, ha nincs.
Pusztán, ha egy ovi címét vagy telefonszámát keressük, hova fordulunk azonnal?
Ugye, hogy ugye?
Egyébként már csak ezt a hétvégét kell kibírjam, aztán talán végre kijönnek a szakemberek, és beszerelik a két hete megrendelt netet a házunkba, amihez már megkaptuk postai úton a kódot is, csak épp maga a szolgáltatás nincs sehol...
Ja, és tudom, van mobil net is. Nekünk is van. Igen kicsi adatforgalommal igen sok eurócskáért. Ezért inkább vállaltam az elvonási tüneteket, bizonyítván magamnak és a családom (engem elszenvedő) tagjainak is, hogy kemény vagyok, mi több, türelmes! A takarékost nem említem, mert Férj szerint beteges, ahogy én rá tudok ülni a pénzre...
Egyébiránt jól vagyunk, köszönjük.
Volt egy igen kacifántos költözésünk, igen jól sikerült, tipikus sikersztori, amolyan Hálivúdi filmbe illő.
Többszörös közvéleményt kutatott Férj, tendert írt ki a maga módján a költöztetendő bútorainkra, míg végül egy kizárólag non-plus-ultraként emlegetett fuvarosra jutott a választása. Fészbuk barátunk volt a kiindulási alap, mindenki az egekig dicsérte a fiatalembert, így megegyezésre jutottunk.
Listát kért méretekkel, hogy mit és hova kell szállítani.
Eljött a nagy nap, mi rendes emberekként minden dobozunkat, bútorunkat kivittünk a kertbe, hogy könnyebb legyen pakolni, és vártuk a "14-16 óra között ott vagyunk" időpontot.
Jött az sms: "minden szuper, csak inkább este 7 után érkezünk".
Éreztük, ez a remegés egyikőnkben sem az örömtől indult meg, de vártunk.
Este 8-kor KJ (neve alapján) megérkezett.
Ezzel csak két gond volt:
Régi, kedves kisfalunkban közvilágítás nem volt. Nem csak ezen a napon, hanem sosem. Nem azért, mert elmaradott volt, hanem ez általános azon a vidéken.
Este 8-kor pedig erősen sötét volt, mind kint, mind bent, mivel a lámpákat is leszereltük, végül is, költözés van, vagy mi?
A másik gond: az autóban kb. 2 lépésnyi hely volt.
Nem részletezem, hogy milyen szinten voltunk zaklatottak, este 10-re KJ belátta, most nem tudja elvinni a cuccainkat, ezért majd visszajön. Pár bútort betett (5 szék, étkezőasztal lába-a többi részére nincs szükség, nem igaz?, 2 doboz, és zsákok, valamint a két franciaágynyi matrac, illetve meg kellett győzni, hogy ha 2 hét!!! múlva akarja kihozni a többi cuccunkat, ami egyébként az életünk 4/5-e volt, akkor mégis pakolja már be a mosógépet is... Egy gyerek mellett az ember lánya nem sűrűn mos, ugyebár.
Éjfél körül indulhattunk is, egy laza 1100 km-es útra, az autónk mint egy raktár, olyan volt, a lelkünk és a testünk állapota már szót sem érdemelt.
Folytatom hamarosan, de közben pár kép.
A legközelebbiig...!
