Távol

Távol voltam a blogról, és távol vagyunk a mi egyutcás kisfalunktól.

Elköltöztünk, mert kevés volt a lehetőség, és mert kevésnek éreztük magunkat is.

Férj nyughatatlan, de talán most, itt (ott- mivel most éppen Magyarországon vagyunk) otthon van végre.

Nekem nagy lehetőség, mert máris úgy néz ki, van munkám, ismét önálló lehetek.
Nem egyedülálló. Önálló. Érteni kell a különbséget.

Sokan feltételezték, élveztem a régi állapotot.
Igen, de csak részben.
Anya, családi tűzhelyünk tüzének folyamatos örzője voltam, otthont teremtettem a lakásból, olyan oldalaimat is kipróbálhattam, amire régen nem volt igényem, vagy időm, vagy merszem.
De azt kell mondjam, hogy sok tanulsággal járt ez az időszak.
Elsősorban azzal, hogy csak magamra számíthatok. Hinni csak én hiszek magamban, és legfőképpen nekem.
Hogy amikor az élet nehézségekkel dobál egy pici kis csapatot, az egység megbomlik könnyedén, főleg, ha nem csapattagok ezt még bombázzák is.
És nehéz ezt az egységet ismét szilárddá tenni.

Második esély mindig van.
Hogy hajlandóság is mutatkozik-e, ez már kérdés.

Néha az ember belefárad.

Ha elég kemény, szembenéz a gyengeségével és küzd.

Küzdeni nem egyszerű.

De sok dolog segíthet.

Nekem most az új hely sokat segít.

Szép, ami körülvesz minket.

Én most ebben merülök el.

Merülj velem, a képek alapján!

A legközelebbiig...!

a közeli egyik tóból gyűjtemény

ők fókák, szám szerint 3...