Káosz

Sem időm, sem indíttatásom jelenleg írni.

Végre azért sikerült fonalat venni, a kért kritériumoknak megfelelően.
Kedden.
Holnap mennek haza.
Három sapka-sál szett, és egy szóló sapka.
Már lyukas a mutató ujjam...

A legközelebbiig...!

Csak képekben

Köd, napsütés, köd, napsütés, köd...
Időjárás, hangulat, érzelmek...
Jelen, jövő, jövő, jelen, jövő...

Csendben, szépen emlékezni

Moon River - Audrey Hepburn: http://youtu.be/xNcZx2G9ifw

Moon River

Moon River, wider than a mile, 
I'm crossing you in style some day. 
Oh, dream maker, you heart breaker, 
wherever you're going I'm going your way. 

Two drifters off to see the world. 
There's such a lot of world to see. 
We're after the same rainbow's end-- 
waiting 'round the bend, 
my huckleberry friend, 
Moon River and me.

Hold folyó

Hold-folyó, átevezek még 
az emlékeid kék vizén. 
Te vén folyó, 
Te bölcs folyó, 
Bár hosszú az utad, 
Elkísérlek én. 
Két vándor, 
Nem várhat tovább, 
A messzi nagyvilág a cél. 
Gyors szél 
Hajtja majd csónakunk, 
Szállunk könnyedén, 
A szivárvány ölén, 
Hold-folyó és én…

Szivárvány, Vilmos!

Nézd meg, ha még nem láttad...

http://pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/ujratervezes-egy-hazai-kisfilm-amit-minden-embernek-latnia-kene

Köd

Két napja.
Tegnap gyorsan felszállt.
Ma talán ha fél órára hagyta a napot ragyogni.

Akarok egy meglepetést készíteni.
Aztán lehet, én fogok meglepődni...

És beugrott ma hozzánk Jane Austine is.

A legközelebbiig...!

Igazán...

...jól sikerült megint egy olyan dolgot alkotnom, ami elüt a megszokott-tól.
Egy ismerősömnek megtetszett egy kép, a képen 3 Mikulás zacskó (na most, zacskó az a nejlonból készült termék lehet csak, vagy az anyagból készült zacskó is zacskó? De hiszen van papírzacskó is...most akkor megválaszoltam magamnak a kérdést, vagy mégsem?), amiken xszemes hímzéssel gyönyörű Mikulások voltak hímezve.
És feltette a kérdést, hogy mi lenne ha...
Én meg hosszú, két perces gondolkodás után annyit bevállaltam, hogy a hétvégén megnézem, milyen Mártis prototípust tudok gyártani.
Aztán mint tudjuk, jött a menetrend szerinti helyi migrén, ami vitte az egész hétvégémet. Még ma is érzem, hogy húz a fejem, a fények is zavarnak, de már ezerszer jobb.
De a prototípus nem tudott elkészülni, fentiek miatt, viszont ha már bevállaltam, így ma feltúrtam a készleteimet.
Piros színű hímző fonalam naná, hogy kevés volt.
Lila Mikit meg mégsem akartam.
Rózsaszín meg...fiús anyukáról van szó...
Így a legideálisabb színösszeállítást választottam.
(Neeeem! Soha nem szeretnék kék karácsonyt, nekem a piros, fehér a karácsony színe! De valamivel magyaráznom kell magamnak is a választásomat.)
A szín azonban hozta magával, hogy Miki már nem lesz.
És, hát mi illik a kékhez legjobban, mint figura?
Hát persze, hogy mondjuk egy gömb!
Nnnna, én épp ezért egy szarvast hímeztem!
A végeredmény nem lett annyira rossz!

Aztán, mivel a Facebook ma tele volt üvegbúra alatt megvalósított erdei élet részletekkel, így én is csináltam egyet.
A tortatálam búrája nagyon nagy ehhez-nem csak egy részlet férne be alá, hanem egy teljes nemzeti park-, így én üvegtálba tettem a mi díszünket.
Címe: Életkép az üveghegyen elő szarvasról...

Megkívántam a gyrost.
Pár napja motoszkál az agyamban.
Paradicsom, uborka, tejföl, hús, minden van itthon, csak saláta nem.
Ezért nem csináltam még.
Ma a boltban persze, hogy nem jutott eszembe, mit is akartam venni! (ez még a migrén...)
Erre délután a Szomszéd Nénink beállított két nagy fej salátával, hogy a tegnap sütött Ferdinánd tekercset és lekváros buktát viszonozza.
És most elgondolkoztam.
Mostanában sokszor gondoltam és gondolom azt, hogy nem mindig állok a tál azon oldalán, ahol még jut nekem.
És most rá kellett jöjjek, hogy tényleg az apró dolgokon és legfőképpen azok észrevételén múlik, hogy hogy gondolod, melyik oldalon állsz?
Pedig csak saláta.
De mégis.
Ahhoz, hogy a vágyam teljesüljön, jelen esetben a gyros, hiányzott a saláta, és gondoskodtak róla, hogy holnap gyrost tudjunk enni...
Ennyi.
Mert kapsz, ha adsz.

A legközelebbiig...!

Őrületes feledékenység!

Már két napja betöltötte a blogom az első évét!

Utólag is sok boldogságot a Blognak, én pedig köszönöm azoknak a figyelmét, akik néha, vagy esetleg tudatosan és rendszeresen ide látogatnak!

A legközelebbiig...!

Téli időszámítás

Vagyis akkor már nyugodtan jöhet a hó, a fagy, zúzmara lepheti be a tájat...

Túl vagyok egy remek hangulatú migrénen, közel 24 órás világomrólnemtudok állapotban. Erőt kellett gyűjtenem mind reggel, mind délben, hogy az ovisbuszhoz kitántorogjak, Manuel apuka furán méregetett, most vagy meg van győződve arról, hogy alkoholista vagyok, vagy kemény zöld hívőnek gondol...

Tegnap végre embernek éreztem magam, miszerint tudtam már járni, enni, gondolkozni, főzni és játszani a Kicsivel.

A mai szokásos rituálék mellett befejezem a pulóvert, és készítek egy xszemes mikulás zacskót, kérésre.

Mindenki használja fel úgy azt a ma kapott egy órát, ahogy számára az a legjobb!

A legközelebbiig...!

Havazott

Tegnap, egy kicsit.
A szél itt is nagy.
Az eső szüntelenül esik.
Fájdogál a torkom.
Teát ittam.
Tudom, ezt rajtam kívül több száz millió ember tette és teszi a Földön.
Csakhogy én nem szeretem a teát.
Kizárólag torokfájás esetén fogyasztom, akkor is csak mértékkel.
Túladagolás kizárva.

Tegnap újra elgondolkoztam az embereken úgy általában.
Varró Dani verse kapcsán, ami bekerült az 5. osztályos könyvbe.
Hogy mennyi irodalomhoz, azon belül is költészethez értő, és egyébiránt tökéletes szülő él...
Hogy senki nem emlékszik vissza a gyermeke kúszó-mászó-nyáladzó időszakára...
Hogy a homokozóban egymást lapáttal püfölő gyerekek, azok kizárólag csak a "szerelmes beléd, ezzel fejezi ki" anekdotákban léteznek, de csak annyira valósak, mint a Csodaszarvas, vagy a Hétszügyű Koponyányi Manyók...
Hogy irodalmi kérdéshez hozzászóló elküldi a költőt olyan trágár hangon, ami valóban alátámasztja szakmai hozzáértését...
És hogy a legvalósabb félelem e vers során tényleg az, hogy a 11 évesek tömegesen fognak a konektorba (igen, a versben is így szerepel, legalábbis a könyvben...) nyúlkálni...
Mert annak idején én is felvágtam a farkas gyomrát, almával mérgeztem a legszebb csoporttársamat, a petrencés rúddal piszkáltam a társaimat, és malomkővel dobálóztam, nem beszélve arról, hogy a békáknak szerintem is fuvolázni van tehetségük, miközben a sáskahadak hegedűlnek nekik...
Mert a versek és a mesék kizárólag arra valók, hogy szó szerint értelmezzük őket, vakon megvalósítva az abban leírtakat...

Szomorú...
Inkább tényleg üljenek a gyerekek a gyilkolós játékok mögött, amit a szüleik vesznek nekik, azok a szülők, akik a teleregények és valóságshowk nézői.
Mert ezek sokkal nagyobb értékeket közvetítenek...

Szürke minden.
Kellett egy kis szín...

A legközelebbiig...!

Nem

...érem utol magamat...valami nem stimmel, de még nem jöttem rá, hogy miben...

Viszont sütni, főzni, kötni, mozogni jól esik.
Az ilyesfajta irányított gondolkodás, koncentrálás jót tesz.
Kikapcsol, eltompít, feltölt...

A legközelebbiig...!

5

Délután lesz pontosan 5.

5 éve, hogy a Kicsi megszületett.
A helyi krónikásom szerint szülés közben havazást képzeltem, feltettem életem legkreatívabb kérdését a szülésznőknek (voltak tanulók, akik néha átjöttek a szomszéd ágyon üvöltő kismamától, hogy megkérdezzék, nekem nem fáj-e, mert nagyon csendben vagyok...majd az arcomra nézve megválaszolták maguknak): nem lehetne-e olyan egyszerűen megszülnöm, mint ahogy megcsináltuk?
Majd tudom, volt egy pont, amikor a Férjemet kiküldtem, mert már a szomszéd kismama annyira szenvedett, hogy féltem, ennyi pont elég lesz az én Férjemnek.

Nekem meg már annyira fájt, hogy sírtam egy fél percet, és közöltem az orvosommal, nem fogom tudni megszülni.

Végtelennek tűnő percek voltak, és annyira emlékszem, hogy amikor végre kibújt, fél szememet nyitottam csak ki, azt is azért, mert az egész szülőszoba egyöntetűen kiáltott fel: "Mekkora gyerek! "

Egy picit odaadták, megpusziltam, a következő kép, hogy a Férjem az időközben megérkezett unokabátyjával oson be abba a helyiségbe, ahol a csecsemőket fürdetik, mérik...
Borzasztó boldog és büszke volt mindkét pasi, vélhetően ezt a harmadiknak, Mr. Jamiseon-nak köszönhették...egy üveg whisky kellett nekik ahhoz, hogy fel tudják dolgozni a szülőszoba előtt, hogy nekem mennyire fáj...

Amikor a gyerekorvos elkezdett faggatni, hogy volt-e cukorbajom a terhesség alatt, visszakérdeztem, hogy miért?
Mert a Kicsi 4580 grammal és 59 cm-rel született, és ez a nagy súly indokol pár kérdést...

De szerencsére minden rendben volt, és így utólag csak egy mélyenszántó gondolat fogalmazódott meg bennem: az olajbogyók, és főképp a fekete olajbogyók fogyasztása állapotos nők számára óriási veszéllyel járnak, a gyermek súlyát tekintve...

Tegnap ismét megünnepeltük tehát a Kicsit, aki megkapta a csokitortáját (itt jegyezném meg, hogy soha, de soha többet nem fogok tortát sütni, kizárólag erős nyomás és két kék gyönyörű szem hatására...a sírógörcs és az idegösszomlás normál esetben nem tartozékai a tortasütésnek, szerintem...), az ajándékait Papától, tőlünk, és remélhetőleg egy kicsit fényesebben ragyogó napot varázsoltunk a kis 5 éves lelkének.

Ragyogd be szereteteddel, lényeddel még a napjainkat olyan sokáig, amíg én szeretném, Kicsilány!

A legközelebbiig...!