5

Délután lesz pontosan 5.

5 éve, hogy a Kicsi megszületett.
A helyi krónikásom szerint szülés közben havazást képzeltem, feltettem életem legkreatívabb kérdését a szülésznőknek (voltak tanulók, akik néha átjöttek a szomszéd ágyon üvöltő kismamától, hogy megkérdezzék, nekem nem fáj-e, mert nagyon csendben vagyok...majd az arcomra nézve megválaszolták maguknak): nem lehetne-e olyan egyszerűen megszülnöm, mint ahogy megcsináltuk?
Majd tudom, volt egy pont, amikor a Férjemet kiküldtem, mert már a szomszéd kismama annyira szenvedett, hogy féltem, ennyi pont elég lesz az én Férjemnek.

Nekem meg már annyira fájt, hogy sírtam egy fél percet, és közöltem az orvosommal, nem fogom tudni megszülni.

Végtelennek tűnő percek voltak, és annyira emlékszem, hogy amikor végre kibújt, fél szememet nyitottam csak ki, azt is azért, mert az egész szülőszoba egyöntetűen kiáltott fel: "Mekkora gyerek! "

Egy picit odaadták, megpusziltam, a következő kép, hogy a Férjem az időközben megérkezett unokabátyjával oson be abba a helyiségbe, ahol a csecsemőket fürdetik, mérik...
Borzasztó boldog és büszke volt mindkét pasi, vélhetően ezt a harmadiknak, Mr. Jamiseon-nak köszönhették...egy üveg whisky kellett nekik ahhoz, hogy fel tudják dolgozni a szülőszoba előtt, hogy nekem mennyire fáj...

Amikor a gyerekorvos elkezdett faggatni, hogy volt-e cukorbajom a terhesség alatt, visszakérdeztem, hogy miért?
Mert a Kicsi 4580 grammal és 59 cm-rel született, és ez a nagy súly indokol pár kérdést...

De szerencsére minden rendben volt, és így utólag csak egy mélyenszántó gondolat fogalmazódott meg bennem: az olajbogyók, és főképp a fekete olajbogyók fogyasztása állapotos nők számára óriási veszéllyel járnak, a gyermek súlyát tekintve...

Tegnap ismét megünnepeltük tehát a Kicsit, aki megkapta a csokitortáját (itt jegyezném meg, hogy soha, de soha többet nem fogok tortát sütni, kizárólag erős nyomás és két kék gyönyörű szem hatására...a sírógörcs és az idegösszomlás normál esetben nem tartozékai a tortasütésnek, szerintem...), az ajándékait Papától, tőlünk, és remélhetőleg egy kicsit fényesebben ragyogó napot varázsoltunk a kis 5 éves lelkének.

Ragyogd be szereteteddel, lényeddel még a napjainkat olyan sokáig, amíg én szeretném, Kicsilány!

A legközelebbiig...!