Havazott

Tegnap, egy kicsit.
A szél itt is nagy.
Az eső szüntelenül esik.
Fájdogál a torkom.
Teát ittam.
Tudom, ezt rajtam kívül több száz millió ember tette és teszi a Földön.
Csakhogy én nem szeretem a teát.
Kizárólag torokfájás esetén fogyasztom, akkor is csak mértékkel.
Túladagolás kizárva.

Tegnap újra elgondolkoztam az embereken úgy általában.
Varró Dani verse kapcsán, ami bekerült az 5. osztályos könyvbe.
Hogy mennyi irodalomhoz, azon belül is költészethez értő, és egyébiránt tökéletes szülő él...
Hogy senki nem emlékszik vissza a gyermeke kúszó-mászó-nyáladzó időszakára...
Hogy a homokozóban egymást lapáttal püfölő gyerekek, azok kizárólag csak a "szerelmes beléd, ezzel fejezi ki" anekdotákban léteznek, de csak annyira valósak, mint a Csodaszarvas, vagy a Hétszügyű Koponyányi Manyók...
Hogy irodalmi kérdéshez hozzászóló elküldi a költőt olyan trágár hangon, ami valóban alátámasztja szakmai hozzáértését...
És hogy a legvalósabb félelem e vers során tényleg az, hogy a 11 évesek tömegesen fognak a konektorba (igen, a versben is így szerepel, legalábbis a könyvben...) nyúlkálni...
Mert annak idején én is felvágtam a farkas gyomrát, almával mérgeztem a legszebb csoporttársamat, a petrencés rúddal piszkáltam a társaimat, és malomkővel dobálóztam, nem beszélve arról, hogy a békáknak szerintem is fuvolázni van tehetségük, miközben a sáskahadak hegedűlnek nekik...
Mert a versek és a mesék kizárólag arra valók, hogy szó szerint értelmezzük őket, vakon megvalósítva az abban leírtakat...

Szomorú...
Inkább tényleg üljenek a gyerekek a gyilkolós játékok mögött, amit a szüleik vesznek nekik, azok a szülők, akik a teleregények és valóságshowk nézői.
Mert ezek sokkal nagyobb értékeket közvetítenek...

Szürke minden.
Kellett egy kis szín...

A legközelebbiig...!