Az úgy volt, hogy mint sok embert, engem is megcsapott a country, meg vintage, meg shabby chic, meg landhaus és az összes kimondhatatlan és általam egyébként simán összekeverhető stílus.
Tetszik a fehérre festett régi bútor, enyhe antikolással, de tetszik a régi stílusú székek, padok színesre festett változata is, és simán keverem a stílusjegyeket, meg csapongok, hogy egyik nap ilyennek gondolom a lakás kialakítandó képét, másik nap már másmilyennek, a lényeg, hogy nagyon otthonosnak akarom megcsinálni.
Sok-sok szívet és szemet melengető dekorációval.
Az egyik ilyen dolog a zászló girland, meg szív-girland, meg karácsonyi témájú girlandok.
Rengeteg csodás kezű bloggerina munkáját figyelem áhítattal, az egyértelműen lejött, hogy nem nagy anyagigényű a dolog, sem mennyiségileg, sem árát tekintve.
Aztán, mivel elmúlt a karácsony, el lehetett tenni a téli dekorokat, és már egyébként is, holnap már február, nemsokára itt a nyár...szóval, kellene a lakást tavasziasítani.
Horgoltam már pár szívecskét, blokkolni kell csak őket, aztán majd kitalálom, hogy hová és milyen formátumban kerülnek.
Viszont egy ideje nagyon vonz a varrás.
Nem nagy dolgokra gondolok, főleg nem ruhákra.
Inkább takarókra, székpárnákra, párna huzatokra, amiket akár horgolással lehetne kombinálni.
És itt vannak az ablakokba, karnisokra, polcokra függeszthető girlandok.
És én már annyira akartam csinálni egy olyat.
Egy olyat, amit én varrok.
Mert hát varratni, rendelni, az olyan egyszerű.
De mit csináljon az ember lánya, ha:
1. nincs varrógépe
2. az 1. pont miatt nem rendelkezik még maradék anyagokkal sem
3. a horgolás és kötés ezerrel jobban megy neki, mint a varrás?
Tatám férfi szabó(is) volt, a segédlevele nálam van, megőrzésre az utókornak.
Van is egy régi Singer varrógépünk, illetve Tatámé volt, majd Anyukámé, most a (nagy)szülői házban van, reményeim szerint egyszer hozzám kerül.
(Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy van a fiókjában-amit ma sokan külön tartóként használnak, mert szép, és dekorációnak is tökéletesen megfelel-, egy régi, öreg, nagy szabó olló. Amit én gyerekkoromban mindig félresöpörtem, mert olyan nem tetszetős volt, formáját tekintve. Mert hogy nem a vagány narancssárga nyelű Fiskars volt, és hát, kiforratlan személyiségem akkor még mást értékelt. Na, mostanában annyit gondolok arra az ollóra, hogy vajon megvan-e még, megkapom-e vajon valaha? Mert ma már tudom, hogy ő bizony szép, és értékes.
De ugyanígy vagyok a régi fa spulnikkal, amikkel sokat játszottam, de nem varrás címén volt a kezemben, hanem amíg Anyukám vagy Tatám varrt, addig én építgettem belőlük, vagy csak kilyukasztottam a közepén a papírt- tudom ma már, ez nagy vétek volt.)
Nos, egyszer én ezzel a szépséges, öreg, lábbalhajtós Singerrel varrtam. Mert hogy mi eldöntöttük, Tatám, meg én, hogy megtanulok varrni, Ő meg megtanít.
A varrótanfolyamom igen rövidre sikerült.
Alapesetben elméletileg úgy történik a dolog, hogy te varrsz, halad a tű feléd, az anyagot meg tolod el magadtól, azaz halad hátra...
(ha most ez nem szakszerű, elnézést a varrni tudóktól, a látványra próbáltam utalni)
Az én verziómban ez úgy ment: tű haladt hátrafelé, anyag jött előre.
Tatám rám nézett, majd közölte, ne haragudjak, de szerinte ezt most, itt, hagyjuk abba.
Őszintén megmondom, nem bántam ezen döntését.
A röhögőgörcs és a szégyen keveredett bennem, mert úgy vagyok a dolgokkal, hogy ha bénázok, azt ne lássák, de inkább akkor olyat nem is csinálok, amihez nem értek, másrészt meg annyira mulatságos volt Tatám reakciója, ami az arcán kiült, hogy még most is mosolygok rajta, amikor csak eszembe jut.
Az elmúlt egy évig nem is volt bennem vágy a varrás és a varrógép iránt.
Viszont már jeleztem a Férjemnek, hogy én bizony szeretnék egyet, egy kicsi, kis egyszerűt, régi is lehet, használt meg főképp, csak működjön.
Dunsztom nincs, hogy interlook, vagy overlook, az sem biztos, hogy van ilyen, meg hogy ezer program legyen rajta, az már végképp nem szempont, én még nagyon az alapokat akarom csak elsajátítani.
Igen ám, de ahogy jön a tavasz, a színek iránti vágy, egyre jobban szükségem lenne arra a varrógépre.
Én most este azonban úgy döntöttem, hogy az első girlandomat kézzel fogom elkészíteni, nem várhatom a varrógépet, mert én az az "adjuramteremtőmdeazonnal" vagyok, ahogy Anyukám mondta mindig rám.
(Anyu, képzeld, már sokat tanultam ám türelem terén, tényleg!)
De ma elérkezettnek ítéltem a helyzetet, és nekiálltam a szív-girland projektnek.
Valami egyszerű anyagot vágytam, nagy variációs lehetőségem nem volt, elővettem egy Ikeás konyharuhát, ami egy kicsit zsákvászonra hajaz-jó, erősen bele kell képzelni a zsákvászonságot-, a szélein egy-egy piros csíkkal.
Mivel ő igen olcsó termék, úgy voltam vele, nagy veszteség nem éri a háztartásunkat, ha mégsem járok sikerrel.
Rajzoltam kartonnal egy szív sablont.
Illetve kettőt, mert az első számút a Kicsi elkobozta, mert olyan nincs, hogy neki nem jár szívecske, csak anyának.
Aztán gombostű, meg felrajzolás, kivágás, és nekiállhattam az első - és ez idáig egyetlen - szívecske összeállításához.
Egészen addig jól boldogultam, amíg nem jutottam el oda, hogy hol is kellett volna helyet hagyni a töltésnek.
Itt jelzem, hogy aki varrásban járatosabb, mint én (na, én nem vagyok nagy mérce e tekintetben, engem csak felülmúlni lehet, mint már említettem), kérem, hogy tanítson meg ilyen fortélyokra, fogásokra!
Most a magam agya után menve, megcsináltam a szívecskét, kézzel varrva, és hogy legfőképpen ÁLTALAM, azt gondolom, ő már a vállalható kategória lett szerintem.
Még 9 társa várja, hogy beteljesítsem a sorsát, ha csak napi egyet csinálok meg, akkor is a meteorológiai tavasz beköszöntére elkészülnek, neeem?
Bemutatom a prototípust:
Mire eljutok a tizedikig, bizonyára sokkal csinosabbak lesznek a szívecskék, de hát ez az elsők sorsa...
A legközelebbiig...!
