Három héttel ezelőtt eljutottunk egy "szedd magad" eperföldre.
Igen, felénk ekkor indult be a szezon.
Izgatottan vártuk, hogy feltűnjön a hely, ahová tartottunk, mert az érzés ismerős volt: netán megint lemegyünk a térképről?!
Aztán megláttuk.
Nekem teljesen River Cottage feelingem volt, eddig csak ott láttam - persze tévében - ilyet.
Iszonyat nagy területen rengeteg, elsőre lumbágósnak tűnő, derékban hajlott ember a messziségben.
Kis fa bódéban tinik mérik a leszedett adagot.
Kissé hátrébb egy nagy udvarház, udvar, és... Egy teljes családi vállalkozás épült az eperre.
Már a bejárat fantasztikus volt, habár képet nem csináltam : óriás eprek voltak oroszlánok helyett a kapuban.
Bentebb parkolók, istállóban kialakított vintage, shabby és country stílusban készített lakberendezési tárgyakat árusító bolt, kézzel készített szappanokkal, lekvárokkal, és sorolhatnám.
Az udvaron rengeteg ember, családok, kicsik és nagyok, olyanok, akik már megszedték magukat és olyanok, akik csak azért jöttek, hogy egyenek egy kis epret tejszínnel, vagy valamilyen epres süteményt.
Mert hogy mindenféle epres csodát lehet venni és enni, ha már eperföld.
A nyugalom szigete volt, látszott, amíg az idény tart, itt bizony folyamatosan vannak vendégek.
A hely, a hangulat, az eper, a friss levegő...mind vonzó.
Férjem készített több képet is, de nem sikerült még neki megosztania velem.
Így marad az én kínálatom.
Hazatérvén persze kellett a szokásos epres tortát sütnöm, és készült lekvár is.
Amit a ma sütött mákos sütibe töltöttem.
Tegnap meg végre főztem kukoricát.
Tudom, ez nem nagy dolog, és nem is kuriózum.
De nekem, nekünk igen.
Három éve nem tudok venni csöves kukoricát, úgy, hogy én válogatom.
Fantasztikus érzés!
És még valami.
Ismét egymásra találtunk, én és a tésztaszűrőm.
Mi ebben a szenzáció?
Semmi.
De egyre több régi, az anyukámat, mamámat idéző dolgoknak, tárgyaknak tudok nagy jelentőséget tulajdonítani.
Határozottan szépnek találom.
Különös szerelem.
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése