Egyik nap jó, másik nap rossz.
Semmi sincs a helyén.
Semminek nincs helye.
És semmi nem olyan, mint amit én szerettem volna az utóbbi időben.
Aztán meg látom magam előtt, hogy ki fog ez alakulni, itt lesz most az a kis sziget, ahol minden úgy lesz, ahogy én szeretném.
Most itt minden színes.
Én pedig már régóta egyszínű vagyok, mi több, fehér, ami nem szín.
Itt minden amolyan modern bútor.
Vagy valaha modern volt. De semmi esetre sem az a vidékies jelleg, ami mostanában én vagyok.
Nézegettem Katbo-Réka blogját.
Remek kis fürdőszobát rittyentett szinte a semmiből.
És legfőképpen olyat, amire azt mondom: jé, ez az én otthonom, akkor miért is nem nálam vagyunk?
(na jó, ha megnézed a posztjait, a WC polc nálunk is pont olyan! ;-) márhogy nem itt, most, hanem ott...)
És mivel annyira az én elképzelésem, amiben ő lakik, így sokáig időzök nála.
Aztán előveszem az én képeimet, és visszaképzelem magam.
Tudom, hogy az az otthon is a miénk.
De most az hiányzik.
Mert az vagyok már én.
Őrület meleg van.
Ez már a kor.
Hogy nem bírom.
Eldöntöttem, hogy fonalat fogok festeni.
Timsóm van az előpácoláshoz.
Virágokat gyűjteni fogok.
Fonal pedig minimális áron vehető.
Az, hogy főzni is kell, tehát meleg lesz, már nem szempont.
A végeredmény nagyon izgat.
És azt már tudom, hogy hagymahéjjal, lila káposztával, bodza bogyóval fogok majd festeni.
Meg mindenféle mezei virággal.
És fakéreggel is.
És máris boldog vagyok a gondolattól is!
(fotók a "már én vagyok" otthonunkból, a növényi festett fonalak pedig Katbo blogjáról!)
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése