Kikapcsolódás

Hétfőn rendkívüli munkanapunk volt, tanulmányútra mentünk Egerbe.

A hely sokak számára nem ismeretlen, nekünk ráadásul férj révén családilag is érintett.

Mivel még egy éve sem dolgozok a munkahelyemen, és egyébként sem a központban, hanem egy általunk fenntartott intézménynél vagyok, így legalább lehetőségem volt megismerni a kollégáimat egy kissé más oldalról is, ami kifejezetten pozitív volt.

Remek hangulatban telt az utazás, én természetesen kötöttem közben-  naná, hogy téli sapkát, mert melegben mihez fog hozzá az ember, ha nem feketéhez, bolyhoshoz, melegítőhöz?

Az útvonal során érintett városokat történelmi szempontból is ismertették a szervező kollégáink, ha lehetett, egy-egy személyesen érintett munkatársunkat is beleszőve az ismertetőbe, szóval, azt kell mondjam, hogy tényleg minden arról szólt, hogy legyen egy nap, amikor a tanév lezárása (mivel munkánk a tanévhez kötődik), és a nyári szabadságok eljöveteléig egy kis felfrissülés tartja még bennünk a lelket.

Egerbe érve a "Város a város alatt" kiállítást néztük meg, ahol élvezetes idegenvezetésben volt részünk, és a szívemnek kedves tárgyakat is találtam.
Közölte a tárlatvezető, hogy nemsokára ősi mesterségek munkaeszközeit láthatjuk, erre felkaptam a fejemet, na, nem azért, mert arra számítottam, amit aztán láttam, hanem nekem valahogy "az" az ősi mesterség ugrott be azonnal...Hogy miért?

Naszóval, volt ott rokka, gereben, álmaim netovábbja szabóbaba, régi szövőszék, és mindez abban a nedves, párás pincében. Azonnal úgy éreztem, nekem állagmegőrzés címén azonnal magammal kell hoznom haza őket, az nem lehet, hogy az erősen mésztartalmú víz, a pára, és minden más egyéb káros anyag a fából készült csodákat tönkretegye! (sajnos, hiába voltak a régiek olyan okosak, előrelátóak és a természet adta lehetőségeket teljesen kiaknázók, jött egy korszak, amikor mindezt elhanyagolták, és a nemes penész már nem élt meg lent a pincerendszerben, ami azonnali vizesedést okozott, és ez azóta is jelen van...talán van rá már valami közeli megvalósítási terv, hogy ezt megszüntessék)

 gyönyörű munka

 gyere velem!!!

ezt, így, ahogy van, kérem, köszönöm!

És szégyen, nem szégyen, de én most láttam először életben az "öl", mint mértékegységet megszemélyesítő tárgyat. Ő egy nagy körzőre hasonlít, amit az érsekségben használtak a szerzetesek. Ezzel mérték ki a városba letelepedni kívánóak számára a földterületeket, hosszában és széltében, ezért is hívják négyszögölnek a telkek mértékegységét.

 Egy öl

És ha már szerzetesek, akiknek ugye mindig körmére égett a munka, azaz a kódexírásnál a gyertya, természetesen a gyertyaöntés, mint mesterség is szerepelt a bemutatottak között.

A kiállítás után a Bazilikába mentünk, ahol épp orgonazene szólt. Nálunk, családilag hagyomány, főleg amióta a Kicsi megvan, hogy minden templomban gyújtunk egy gyertyát, és kívánunk valamit (pár éve a Kicsinek besegítettünk - Gmündenben, ha jól emlékszem-, és az "Anya, mit kívánjak?" kérdésre mondtam: "Boldogságot, békességet és egészséges életet az egész családnak!"
Válaszomat a Kicsi továbbította a Fentiek felé:
"Kérek boldogságot, békességet és ÉDESSÉGES ÉLETET a családunknak!" kívánságot rebegett el. Semmi értelme nem volt számára az "egészség"-nek, csakis édesség lehetett az a szó...)

"...és az Isten majd letöröl szemünkből minden könnyet..."

ennek a padnak a jelentését a Férjem érti egyedül

sajnos épp vasárnap mesélte a Férjem, hogy a szíriai menekült ismerőse elmesélte, hogyan darabolták fel a családtagjait, felnőtteket, gyerekeket a szemük láttára, és annyira aktuális lett másnap ez a tábla... 

A program későbbi részében ebéd volt, illetve a Szépasszony-völgyben egy pincelátogatás, borkóstolás.

Nagyon jó hangulatú napunk volt, a keddi munkanapot annyira, de annyira nem vágyta senki sem!

A legközelebbiig...!