Sandokán és Magnum

A múlt héten kirándultunk egyet, egy másik országba.
Két nap, majdnem hogy rohanással.
De legalábbis laposra ült fenékkel.

Az útnak természetesen célja volt, illetve egy már folyamatban lévő dolog részben történő lezárása volt a cél, de még közel sem vagyunk készek.
Legalábbis ami a célba érést illeti.

Más tekintetben tökéletesen készek vagyunk.

Férjemről tudni kell, hogy éveken át autózott napi szinten vidéki lakhelyről Budapestre dolgozni, este vissza.
Majd később is inkább autóban ült iroda helyett.
De volt olyan is, hogy egy-egy melegebb napon leugrottunk Soltra egyet a barátokhoz, hogy a Duna parton hűsöljünk, majd onnan vissza haza, leányt leraktuk, onnan el az ország másik végébe, egy kis borkóstolóra, majd hajnalban vissza haza...és ez tulajdonképpen nem fogott ki rajtunk.
És itt nem elsősorban az időtényezőn van a hangsúly, hanem azon, hogy ezen távolságokat igen friss tempóban tettük meg.

Aztán, jött egy baleset (50 km/h sebességgel, de mégis totálkárral), és Férjem már nem szeret azóta sem vezetni annyira, sem gyorsabban menni 120-130-nál.

Ahol jártunk, ott viszont nem volt az autópályán sebességkorlát...
Mi mentünk a kis családi anyahajónkkal a magunk családi tempójában, amikor időnként Férjem belepillantott a visszapillantóba, és bár a külső sávban haladtunk, mégis azt éreztük, hogy bizony mi most itt útban vagyunk...
De nem csak személygépkocsiknak, hanem még a kamionoknak is!
Legfőképpen a fehér Mercedes kamionoknak.
Időnként, valamilyen sorminta alapján, de mindig feltűnt mögöttünk egy ilyen monstrum, és mindig azt éreztük, hogy nekünk most sietnünk kell...
Erre néha utaltak is, dudával, fénykürttel.
Na, ilyenkor volt, hogy Férj hangosan elnézést kért a belső sávban még akkor csak apró pontként közeledő autósoktól, és tövig nyomott gázpedállal sávot váltott, begyorsított, megelőzte az addig előtte haladót, teret engedve a fehér kamionnak, hogy ezentúl mást zaklasson...
Sávváltás során alig, vagy senki nem volt mögöttünk, mire átértünk a belső sávba, már a nyomunkban volt egy szuperhiperűrmeghajtású autócsoda, és mi csak húztuk be a fenekünket, és én is segítettem nyomni a gázpedált, és toltam a kocsit, és végre vissza tudtunk térni a saját sávunkba...
Amiből szerencsés esetben már eltűnt egy lehajtón a mi fehér mumusunk.
Egy-egy ilyen stressz után alighogy nyugalomba visszaállt a pulzusszámunk, hirtelen megint feltűnt a visszapillantóban egy fehér monstrum...
Hogy az utat mégis élvezzük, elkezdtünk nosztalgiázni, és többek között Sandokánt énekeltem a Férjemnek.
Ez többfunkciós hatással bírt: 1. a Kicsi önvédelemből azonnal elaludt, a hangomat hallván, 2. rájöttem, hogy még mindig tudom a szöveget, 3. a Neoton egyéb számai is jól hangzanak az éjszaka közepén.

Menet közben kötöttem.
Az agy érdekes egy szerv.
Egyszerű mintát un. vakon is tudok kötni, azaz ránézni a kötésre sor elején és végén szoktam.
Azonban, amikor alagútba értünk, érdekes módon, folyamatosan tévesztettem, és egyfolytában figyelnem kellett a kötésre, viszont sötétben ez nem olyan egyszerű.
Azaz, ha nem figyelek, vagyis rutinból kötök, és nem figyelek arra, hogy esetleg téveszthetek, akkor tutira nem tévesztek.
De abban a pillanatban, hogy tudom, figyelni kell, de nem tudok, mert valami akadályoz, vagy egyáltalán csak figyelni akarok a ritmusra, a mintára fokozottan, akkor biztos, hogy tévedni fogok.

A kötést befejeztem, és Nagylány névnapjára megkapta, legnagyobb örömömre tetszik is neki.

A héten csináltam házi sajtkrémet is, egyszerűen joghurtot kell lecsepegtetni, sóval és zöldfűszerekkel ízesíteni, és már kész is. A miénkben most kapor volt.

A tegnapi ebéd viszont nagyon könnyedre sikeredett, kicsit elegem van már a köretek megszokott kínálatából, ezért salátát ettünk.
Szeretjük, nyáron sokszor eszünk, télen is elég sűrűn asztalra kerül, de időnként kifejezetten ránk tör, hogy zöld ehetnékünk van.
Így rukkola-madárbegy-olajbogyó-kéksajt saláta volt, illetve egy jégsaláta-paradicsom-póré-kukorica salátát ettünk., valamint sütöttem céklát egy kis olíva olajon.

Délutánra pedig végre megtaláltam a számomra elfogadható és élvezhető muffin receptjét, igazán finom, máskor is fogok sütni.

Éjszaka pedig egy kicsit keresztszemeztem, miközben Magnum sorozatot néztünk, teljes nosztalgiával. Hmm...

A következő két hetünk izgalmas lesz, hogy miért, majd idővel erre is fény derül.

A legközelebbiig...!