Az itteni életünkben ami azonnal feltűnő volt, hogy minden lakásban van minimum egy orchidea.
És nem csak úgy, levél, meg cserép, hanem fürtökben omló virágokkal vannak tele.
Ahogy már többször kifejtettem, nekem is voltak otthon próbálkozásaim, hogy pálmaházat, botanikus kertet hozok létre a lakásunkban, melynek alapjait orchideákkal akartam letenni, de sosem jött össze.
Amikor ide kiköltöztünk, hoztam az én két kis csoffadt, majdnem hogy (agy)halott orchideámat, és az első évben megerősödtek levélben.
Aztán ide átköltöztünk, és azóta nincs időszak, hogy valamelyikük ne virágozzék.
Az összefüggést nem értem, mert például amíg azt látom, hogy otthon már tavaszi kabátban korzóznak a városom lakói a Tisza parton, addig itt minden éjjel esik a hó, reggelre minden csupa fehér, napközben jó esetben elolvad, de aztán éjjel minden újra termelődik...
Mindenesetre, az orvosi rendelőben mindig megcsodálom a két fehér orchideát, akik most ráadásul jóval több virágot hoztak, mint amennyit az elmúlt másfél évben valaha is láttam rajtuk.
Egyszerűen csodálatosak.
Ma végre a Kicsi is ment az oviba, már ideje volt, a szünet, a múlt heti két napos "fájafülemvagyvalami" és az e heti két napos "köhögökmégnagyonbetegvagyok" már épp elég volt, kell a gyerektársaság neki.
Mint említettem, kaptam egy kis lehetőséget, hogy ismét használjam az agyamat, elég nagyképűen azt is mondhatnám, hogy távmunkában, on-line dolgozok.
De annyira feldobja a napomat, amikor összehozok valamit, kutatok, elemzek, fogalmazok, és érzem, hogy ismét értelmes munkát végzek, azt, ami igazán én vagyok, amit mindig is szerettem csinálni!!!
Innen is köszönöm a lehetőséget az Érintettnek!
Közben csinálom a kötéseket, horgolásokat, de meg kell mondjam, hogy most inkább a megkezdett projektek sorát szaporítom, és ez annyira nem megnyugtató.
Végre a héten megleszek a szoknyával, a lila kalapot is véglegessé teszem (ki tudja, hanyadik próbálkozás, hogy a jellegzetes és speciális karimája végre úgy álljon, ahogy én azt szeretném...de megvan a megoldás, egy este el is készülhetne, de ezt úgy utálom magamban, hogy kudarcként élem meg, holott nem az én hibám, a fazon megvolt, leírás nélkül is megcsináltam, e miatt épp, hogy büszkének kellene lennem magamra, de ha egyszer a keményítés nem akart összejönni...és bár tudom, ha már meglenne, teljesen felszabadulnék, és mégis nehezemre esik nekiállni...főleg, amikor meglátom a Férjem arcán a "mégmegintmárújra???" kifejezést...)
Miközben írok, a fejünk felett lakó, házinéni férje, alias házibácsi, aki titulusát tekintve nem az, mivel ő már nyugdíjas, és nem kezeli a ház dolgait, na szóval, Klaus itt köhög, tüsszög, immár többedik hete, éjjel és nappal, megállás nélkül. Nem az zavar, hogy ezt teszi, hanem, hogy tudjuk, beteg, tartósan, és bizony, ezek a betegségének a súlyosbodását jelzik, és félelmetes, mert mindig arra készülünk, hogy végzetesen rosszul lesz...
Apropó, betegség.
Találtam egy új oldalt, blogot.
Ajánlom mindenkinek, szeretettel.
Hogy lássuk, erőt merítsünk, hogy így is lehet.
Ilyen humorral, erővel, hittel: Elefántcsonttorony
Kreatívkodóknak pedig egy másik blog.
Nekem újdonság csak valószínűleg, mások biztos felfedezték már régóta.
Totális ámulattal nézem a képeket, a szöveget sokszor nincs is kedvem átolvasni, nem azért, mert nem érdekel, ugyanis remek írások is vannak, hanem mert annyi nagyszerű ötlet van, és a képek annyira magukért beszélnek, hogy a híresen jellemző türelmetlenségem miatt ugrálok bejegyzésről bejegyzésre, és nem győzök betelni az alkotott dolgok profizmusával: Kifli és levendula
Ismét lehet pályázni egy on-line újság írói közé.
Nagyképűség lenne azt állítanom, hogy játszok a gondolattal...
Csak inkább motoszkál a fejemben.
Aztán elolvasok pár blogot, ahol annyira szabatosan, színesen, érdeklődésre okot adóan írnak, mind a téma, mind a szöveg magával ragadó, és ezt a blogger is tudja, mivel számtalan követője és hozzászólása van a blogjának.
Én lehet, kivárom a következő toborzót.
Tavaly már volt egy.
A statisztika alapján jövőre is lesz meghirdetve egy lehetőség.
Addigra hátha színes egyéniséggé válok.
A kor előre haladtával. Ha más nem...
És hogy gasztrozzunk is egy kicsit, tegnap valami egyszerűre vágytunk, ami nem hús, és mégis finom.
Így született meg tejszínes-spenótos tészta.
Este pedig vendégségbe készültünk, ahová ugye rendes ember üres kézzel nem megy.
Mivel a vendégség hétfő estére volt először betervezve, a tésztát hétfőn délután gyúrtam be.
A szokásos túrós stangli, ami ha minél tovább áll a hűtőben, annál finomabb.
Így délután megsütöttem.
Aztán Férj jutott csak fel kedvenc szomszéd néninkhez, mi a Kicsivel már fürödtünk.
Attól a stangli jól sikerült.
Reggel a Kicsi azt kért az ovis uzsonnás dobozába.
Ja, és a kiásott jácintok másfele érzi csak jól magát.
A félbevágott hagymás jácint szerintem sztrájkol.
Méreteiből gondolom ezt.
Negyed akkora, mint a társa.
De én még bizakodok.
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése