Szinte nem volt nap, hogy ne havazott volna.
Ehhez meg persze jött egy jó kis, hétre szóló migrén.
Beszedtem gyógyszerből a havi adagomat az egy hét alatt, és már az új dobozból is fogyott. Már nem is tudom, hogy mitől lehet. Az egyik oka megvan. De ezen felül jöhet a meleg, vagy a hideg, a szél, a napsütés...És most már azt is megfigyeltem, hogy a fehér liszt sem a kedvencem. Bár a Férjem szerint ezt csak beképzelem, de határozottan állíthatom, hogy nem.
Így most áttértem a zöldséges köretekre, illetve a krumpli és tészta helyett is újabb dolgokat próbálunk ki.
Nagy kedvencünk a brokkoli-gomba-hagyma-paprika vajon párolva. De vettünk kuszkuszt, árpa gyöngyöt, és ma például polenta lesz.
És persze saláta, minden mennyiségben.
Tegnap vendégünk érkezett, ismét.
Gondoltam, mivel a fiatalember hosszan utazott, akkor valami laktatóval várom.
És mivel a Férjem már régóta mondogatja, hogy még nem evett slambucot, így összekötöttem a kettő dolgot.
Reggel begyúrtam a lebbencs tésztát. 10 dgk lisztenként 1 tojás. Most ezt találtam, mint bevált recept.
Szép is lett a tészta, pihent is eleget. Aztán leporoltam Nagymamám tésztanyújtó gépét, és meseszép, vékony tésztákat gyártottam.
Bogrács híján a villanytűzhelyen feltettem a kolbászt és a szalonnát, hogy kisüljön belőle a zsír, majd jött a tésztapirítás rész...És itt megbuktam.
Nekem mindig összeragad a tészta. Akármilyen tésztát gyártok, szélesmetélt, vékonymetélt, eperlevél, vagy most a lebbencs. Egyszer volt csak sikerélményem, amikor az egész kisszoba, és az összes szárító és ajtó tésztákkal volt megpakolva. Másnapra olyan szépen kiszáradtak, és csak lazán szét kellett őket törni.
Na, szóval, a fele tészta olyan szépen összeállt egy nagy kupaccá, hogy kedvem lett volna az egészet felgyújtani.
Szerencsére, ismerem a képességeimet, így a másik fele tésztát félretettem. Kis adagokban pirítottam le, így már kissé jobb eredményt értem el.
A slambuc maga ízre nagyon jó lett, de kinézetre?! Nem egy mutogatni való alkat...
Mindenesetre mind egy szálig elfogyott, és még repetát is kértek volna belőle...
Ma végre napsütésre ébredtünk.
Annyira jót tett a lelkemnek, hogy mire a család felébredt, már alig volt mit csinálnom.
Na, persze, ez annyira nem igaz, van még egy csomó félbehagyott munkám, és egy tegnap megkezdett kötésem.
Citron kendő egy, a Fb oldalamon hírdett játék nyertesének, sapka helyett.
De már tényleg a végére kell jussak annak a bizonyos fekete szoknyának is.
Viszont a piros fonalból elkezdtem egy szoknyát kötni a Kicsinek.
Minta nélkül, persze, ahogy szoktam.
Agyban megvolt, hogy mit akartam, így nagyjából azt is csinálom.
A rakott szoknya, mint fazon annyira nem jön ki belőle, de nem is probléma nekem, személy szerint, hogy nem egy pörgős szoknya készül.
Aztán majd meglátjuk, hogy a célszemény mit szól hozzá.
Ja, és az is lehet, hogy az, amit most egyébként színeként kötök, az lesz a visszája. Ha elkészül.
Vagy kétoldalas lesz. Hétfőn sima szoknya, kedden fordított szoknya lesz.
Tök jó vagyok, nem?
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése