Szerencsére nem nagy a baj, ennek különösen örülök, mert ketten vagyunk a Kicsivel 3-4 napig.
Fáj a torkom, sűrűn köhögök, és reggelente dupla akkora az orrom, mint normális állapotban.
Tegnap a kedvenc Szomszéd Néninkkel sétáltunk egyet a közeli erdőben és hegyen. Ahová odasütött a nap, kifejezetten jó idő volt, de az erdőben lévő tisztáson, ahol még a hó is tartja magát, ott erősen fáztunk.
Férjem is, akivel eredendően csak autót mosni és szarvasokat fotózni indultunk volna, csak Renáte eltérített bennünket.
Hátra mentünk a kertbe, hogy megnézzük, vannak-e látható jelei az idei medvehagyma termésnek.
De még semmit nem láttunk, viszont minket meglátott Renáte, és megkérdezte, van-e kedvünk sétálni.
Annyira kedves, és nagyon szeretjük, kifejezetten élvezzük a humorát, így Őt választottuk.
Addig a lányok otthon maradtak, mert állításuk szerint nincs szükségük sem D vitaminra, sem mozgásra, sem pedig friss levegőre.
Ez valószínűleg valami fiatalkori, szájon át terjedő betegség lehet-értsd, szájon át, azaz egymás szájába adják ez ügyben a szavakat, amik kifogásként működnek-, mert azt hiszem, én is átestem ilyenen, pár évvel ezelőtt. És mellesleg, nagyon együtt érzővé, együtt működővé teszi az embereket...akik ugyanebben a kórságban szenvednek.
Kettesben lenni jó.
De családban lenni még jobb...
Kicsit magányosnak érzem magam.
Nagylányom már reggel visszament a nagyvárosba.
Pedig csak kedden reggel szokott.
És ez így nem ér!
Alig voltunk együtt.
A Kicsinek pedig levágta a haját.
Már leért a fenekéig.
Szó szerint.
E miatt aztán néha össze volt kuszálódva, a napi fésülések ellenére.
Most hátközépig ér.
Reggel, öltözködés közben, könnyben úszó szemekkel megkérdezte: "Anya, a hajam éjjel, alvás közben meg fog nőni?"
El kellett magyaráznom, hogy gyorsan meg fog nőni, de erre már szükség volt, és csak jót tettünk a hajának, a hajhagymái is fellélegeznek egy kicsit, meg a fejbőre is...
Mire kiértünk az ovis buszhoz, már megnyugodott a kis lelke.
A legközelebbiig...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése