Mindenkinek...

Csodálatos 40 fokban való megőrülést kívánok! :-)

Magam részéről iszonyatosan unom, idegesít és abszolút komforttalannak érzem magam.

Elkezdtem a poncsó lebontását, naná, hogy ismét meleg van, ami a 60 dkgnyi fonallal az ölemben nem egy élmény.

A piros fonalból megkötöttem egy kendőt. Majd lebontottam.

Viszont a Kicsi által választott rózsaszín mohair fonal kezd testet ölteni. A kesztyű életem első kesztyűje lesz.

A melegnek egy előnye van, hogy újabb recepteket tudok kipróbálni, amik könnyű és mégis laktató ételek.
Ilyen a Fritatta.

És ha már étel: végre megint sárga bélű görögdinnyét ehettem!

A szomszéd utcában pedig van egy óriás fügefa.
Szedd magad akciót hirdettünk barátnőmmel, a romantika kedvéért éjjelre.
Ennek eredményeként én sikeresen megegyeltem a fügefa szomszédjában lévő akácot, sötét lévén én nem látok semmit.
De a szüret után, másnap sütöttem fordított fügetortát.
Megállapítottam, hogy a nyers füge a legjobb!

És készítettem az itthon titokban megbújó tejfölökből lágy sajtot, ami azóta fűszeres olajban áll, várja a beteljesedését!

Rendezgettem az ágy aljában elraktározott igen fontos dolgaimat.
Így akadtam rá az 1989-es Naplómra.
Borzasztó jókat nevettem magamon!
De a legjobb, hogy a benne szereplők 98%-a még mindig szorosan kapcsolódnak az életemhez, mint barátnők.
És ez jó.
Nagyon jó.

A legközelebbiig...!

MigRÉM

Ez egy másfél hete alvó bejegyzés...
Senki ellen, inkább magam mellett...
És jelentem, 3 napig tartott. A Rém látogatása.

Képek pedig az internetről, hogy mit szeretnék, stílusban. Ha már nagytakarítás. Lomoljuk ki a lakást, helyet az újnak!

"A heti fejfájás menetrendszerűen megjött.
Igen, tudom, egyes értekezések szerint a migrénnek lelki okai vannak.
Elfogadom.
Sőt, szinte egyet is tudok érteni.
Habár saját tudományos megfigyeléseim egyéb "külső " tényezőket is okolnak.
Viszont most kellemes hányingerem van, erőteljes nyomással a bal szememben.
Az írás is fárasztó, de mostanában kevés dolog tölt fel.
Ebből adódóan vagy nem csinálok semmit, vagy...

Kötni a meleg miatt eddig nem tudtam jelentős mértékben, végre ma hűvös van, erre ki akar esni a szemem. Pedig a poncsót vissza kell bontanom.
És lassan szezonja lesz.

Ma úgy volt, hogy vigyázok az unokahugira és unokaöcsire.
El is jutottak hozzánk, aztán a kislány mérhetetlen ragaszkodást fejezett ki szülei iránt.
Merem remélni, nem engem nem szeret annyira, hogy sírásban törjön ki.

A felügyelet oka egy igazi nagytakarítás lett volna.
És hogy a szülők gyorsabban haladjanak.

De miért is fontos az a takarítás?
Este nem mosogattam el.
És a reggeli feltakarítás se volt még meg, amikor ideértek.
Viszont este imádatos összebújásban aludtunk el a Kicsivel.
Ablakot kellene nekem is pucolni.
Meg festeni.
Ezért ma lepókhálóztam a lakást, a napi rutin mellett. Majdnem azt csináltam, amit kellene...

Az élet megy tovább, akár nagytakarítok, akár nem.
Úgyis megcsinálom. ( és most csak magamból indulok ki, mindenki más élete az övé, én elfogadom, úgy szeretem, nincs jogom mást tenni, és nem is akarok)

Olyan még nem volt, hogy valaki fenékkel kifelé ment volna ki tőlem.
Ha mégis, szánom-bánom.

Szeretem a rendet és a tisztaságot.
De szeretek kötni, horgolni, olvasni, beszélgetni, sétálni is. Ezek mind idővel járnak.

Néha még stresszel, ha nem teszek eleget az elvárásoknak.
De már csak néha.

Kezdem azt érezni, hogy már inkább csak magamnak akarok megfelelni.

Hallod, Migrén?! "

A legközelebbiig...!

Emlékezés

Várnai Zseni:

SZOLGÁLJ, SZÍVEM!

 
Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.
 
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
 
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

...és 10 éve már, hogy elaltattak a csillagok...

Sehol se

Jár az agyam, de nem jutok előrébb.

Gondoltam, kikapcsolom az agyamat: kötök, sütök, főzök...

Nos, a kendőm készül, de kizárólag ezt a fonalat tudom hosszabb távon a kezemben tartani úgy, hogy ne érezzem azt, az egyébként is őrült hőségben még pluszban valami melegít.

Mivel ebédet nem főztem, délután pótolni kellett a hőt a konyhában, ami nem keletkezett délelőtt.
Így készítettem lilahagyma lekvárt.
Réges-régen jött velem szembe ez a recept, érlelődött bennem az elhatározás, több éven át.
Hogy miért halogattam, nem tudom.
Mindenesetre igazán finom, készül több is majd.

És kiszáradt az első adag paradicsom a napon, azaz aszalódott.
És máris készül az újabb adag.

És, ha már úgyis meleg volt, úgy döntöttem, sütök egy kis császár-rétest.
Nos, nőies vagy sem, de amíg mindezekkel a konyhában foglalatoskodtam, egyfolytában úgy éreztem, hogy bogarak mászkálnak a fejemen.
Pedig nem: csakcsupán izzadtam...
Ilyen kegyetlen még sosem volt.

Sehol se jó...

Viszont lassan vega leszek.
Vagy nyúl.
Egy hete salátát eszek.
Főtt ételt nem.
Kivéve egy tányér jó, hideg gyümölcslevest.

Semmi se...

A legközelebbiig...!

Add már, Uram az esőt!

Dörög, sőt, két csepp már esett is!
És talán lesz belőle valami...

Kicsi lelkem nagyon kivan.
És ha ennek vannak testi tünetei, akkor a migrént és a hányingert annak tudom be.

Vasárnap reggelre fantasztikus migrénem lett, nem múlt, az erős gyógyszer hatására sem.
Mire végre megszabadultunk egymástól, migrén és én, addigra olyan ödémássá váltam, hogy a bokám erősen hasonlított egy elefántéhoz.
Egy dolog miatt nem bántam: így észrevétlenül tudtam elvegyülni a játszótéren. Az összes anyuka, aki lent volt, kismama volt. Hát, ha másban nem, boka-állapotban hoztam az elvárást.

Ma viszont megint küzdünk egymással. 

Bal szemre erősen tikkelek, kissé félreérthető. 

Kedden este meg sikerült bicepszen sütni magamat.
Vagyis, a karom azon részén, ahol a bicepsznek kellene tartózkodnia.
Egész mutatós, csak annyi vele a gondom, hogy ebben a melegben rendre beleragad minden szösz, haj, csípi az izzadság...

De van ám jó hír is (már nekem jó): voltam egy kedves ismerősömnél, aki meghívott a személyes Kánaánjába. Igen, fonalakról van szó.
Konkrét céllal mentem és erős elhatározással, de vérző szívvel jöttem el. Mohair fonalat akartam és vettem, illetve elcsábultam egy meseszép málna színű fonallal, és a Kicsi pedig kesztyűre adta be igényét, a kiválasztott fonal mellett.
A 20 dkg fonal 2,- euró se volt.
Hoztam volna még jóval többet, de majd legközelebb!

Viszont a dél óta gyötrő hányingerre nincs magyarázatom.
Salátát ettem, szinte már csak azt eszek.
Ebben a melegben nem vágyok másra.
Minden megy bele, amit itthon találok, és rá egy kis vajon pirított kifli karika vagy kenyér kocka.
A Nagylányom is salátázott az utóbbi napokban, és a kedvéért vettem szárított paradicsomot.
Aztán ma úgy döntöttem, itthon fogok készíteni, kipróbálom.
Paradicsom van, napsütés szintén, más meg nem kell, csak később az olaj.
Egy fél délután alatt sokat aszalódott a paradicsom.

A Kicsi viszont megőrjít az állandó Paula igényével.
Ha valaki nem ismerné, Paula egy boci és vaníliás-csokis puding leánykori nevén.
Az otthoni puding sokkal gazdaságosabb, ezért délután készítettem egy adaggal.
Semmi különös nincs a pudingban, én is tudom.
Itt inkább az tetszett meg, hogy a már épp kidobásra szánt üvegekbe tálaltam, és máris új funkciójuk van, hasznosak, mutatósak. 

És végre esik!!!

De semmit nem hűlt!

A legközelebbiig...!

Eper, mák, kukorica...

Három héttel ezelőtt eljutottunk egy "szedd magad" eperföldre.
Igen, felénk ekkor indult be a szezon.
Izgatottan vártuk, hogy feltűnjön a hely, ahová tartottunk, mert az érzés ismerős volt: netán megint lemegyünk a térképről?!

Aztán megláttuk.

Nekem teljesen River Cottage feelingem volt, eddig csak ott láttam - persze tévében - ilyet.

Iszonyat nagy területen rengeteg, elsőre lumbágósnak tűnő, derékban hajlott ember a messziségben.
Kis fa bódéban tinik mérik a leszedett adagot.

Kissé hátrébb egy nagy udvarház, udvar, és... Egy teljes családi vállalkozás épült az eperre.

Már a bejárat fantasztikus volt, habár képet nem csináltam : óriás eprek voltak oroszlánok helyett a kapuban.
Bentebb parkolók, istállóban kialakított vintage, shabby és country stílusban készített lakberendezési tárgyakat árusító bolt, kézzel készített szappanokkal, lekvárokkal, és sorolhatnám.

Az udvaron rengeteg ember, családok, kicsik és nagyok, olyanok, akik már megszedték magukat és olyanok, akik csak azért jöttek, hogy egyenek egy kis epret tejszínnel, vagy valamilyen epres süteményt.
Mert hogy mindenféle epres csodát lehet venni és enni, ha már eperföld.

A nyugalom szigete volt, látszott, amíg az idény tart, itt bizony folyamatosan vannak vendégek.
A hely, a hangulat, az eper, a friss levegő...mind vonzó.

Férjem készített több képet is, de nem sikerült még neki megosztania velem.
Így marad az én kínálatom.

Hazatérvén persze kellett a szokásos epres tortát sütnöm, és készült lekvár is.

Amit a ma sütött mákos sütibe töltöttem.

Tegnap meg végre főztem kukoricát.
Tudom, ez nem nagy dolog, és nem is kuriózum.
De nekem, nekünk igen.
Három éve nem tudok venni csöves kukoricát, úgy, hogy én válogatom.
Fantasztikus érzés!

És még valami.
Ismét egymásra találtunk, én és a tésztaszűrőm.
Mi ebben a szenzáció?
Semmi.
De egyre több régi, az anyukámat, mamámat idéző dolgoknak, tárgyaknak tudok nagy jelentőséget tulajdonítani.
Határozottan szépnek találom.
Különös szerelem.

A legközelebbiig...!

Össze-vissza kavarog

Egyik nap jó, másik nap rossz.

Semmi sincs a helyén.

Semminek nincs helye.

És semmi nem olyan, mint amit én szerettem volna az utóbbi időben.

Aztán meg látom magam előtt, hogy ki fog ez alakulni, itt lesz most az a kis sziget, ahol minden úgy lesz, ahogy én szeretném.

Most itt minden színes.
Én pedig már régóta egyszínű vagyok, mi több, fehér, ami nem szín.

Itt minden amolyan modern bútor.
Vagy valaha modern volt. De semmi esetre sem az a vidékies jelleg, ami mostanában én vagyok.

Nézegettem Katbo-Réka blogját.
Remek kis fürdőszobát rittyentett szinte a semmiből.
És legfőképpen olyat, amire azt mondom: jé, ez az én otthonom, akkor miért is nem nálam vagyunk?
(na jó, ha megnézed a posztjait, a WC polc nálunk is pont olyan! ;-) márhogy nem itt, most, hanem ott...)

És mivel annyira az én elképzelésem, amiben ő lakik, így sokáig időzök nála.

Aztán előveszem az én képeimet, és visszaképzelem magam.
Tudom, hogy az az otthon is a miénk.
De most az hiányzik.
Mert az vagyok már én.

Őrület meleg van.
Ez már a kor.
Hogy nem bírom.

Eldöntöttem, hogy fonalat fogok festeni.
Timsóm van az előpácoláshoz.
Virágokat gyűjteni fogok.
Fonal pedig minimális áron vehető.

Az, hogy főzni is kell, tehát meleg lesz, már nem szempont.
A végeredmény nagyon izgat.

És azt már tudom, hogy hagymahéjjal, lila káposztával, bodza bogyóval fogok majd festeni.
Meg mindenféle mezei virággal.
És fakéreggel is.
És máris boldog vagyok a gondolattól is!

(fotók a "már én vagyok" otthonunkból, a növényi festett fonalak pedig Katbo blogjáról!)

A legközelebbiig...!

Romantika nálunk

Avagy ahogy a Férjem a rózsaszín szemüvegen át lát engem:

"- Kész, én nem bírom tovább. Haza kell jönnötök! Nem bírom!
- Mit nem bírsz?
- Hiányoztok.
- Mi hiányzik?
- Hogy reggel leharapd a fejemet, amiért az első két kávéd és a reggelid előtt szavakat, válaszokat várok tőled...meg hogy a Kicsi közölje reggel, ne zavarjam, mert mesét néz! "

Mindig tudtam, hogy rosszul tűri a magányt.

A legközelebbiig...!