Vincent&Vincent:
/Részlet, az új könyvből.
A címe: NEM VOLT ÚJ A NAP ALATT/
Mikor úgy döntöttél, hogy elmész, én segítettem.
Megtettem mindent, amit csak tehettem.
Segítettem bepakolni a táskákat, és a bőröndöket.
Simogattalak és gyengéden öleltelek.
Megköszöntem mindent és elengedtelek.
Megkérdeztem még utoljára és félve:
Nem lehetne-e, hogy ezt az egészet elfelejtve,
Holnap csak úgy gondoljunk erre,
Mint egy tévedésre?
Értetlenül néztél rám, s úgy vágtad hozzám a választ:
Nem vagy annyira ostoba, hogyha már belevágtál,
Meg se próbáld nélkülem, és ne ezt válaszd!
Aztán hátra sem nézve, gyorsan hagytál ott,
Keresni indultál, egy nem létező, jobb világot.
Emlékszem, álltam még ott egy ideig,
Akkor talán, még reméltem valamit.
Aztán csak vártam, hosszú hónapokba bújva,
Reménykedve, az ajtót bámulva.
Vártam hosszú évszakokon keresztül,
Igen, csak vártam rendületlenül.
Közben sok hibát követtem el, tudom,
De ez kellett ahhoz, hogy lelkem életben maradjon!
Vártam, hogy rájöjj arra, amit én már tudok.
Vártam, hogy te is érezd, amitől undorodok.
Aztán nem bírtam tovább, az élet rövid dolog.
Ha nincs értelme, abba én belehalok.
Nem vártam többé és lassan továbbléptem,
Még egy rövid időre, a házba visszatértem.
Meg sem hallottam, mikor egyszer megjelentél,
A kertajtónál félve, nem is csengettél.
Halkan kopogtatva, talán csak intettél.
Mikor nem jött válasz feladtad, és sírva elmentél.
Az ajtón, miért nem dörömböltél?
Üvöltve, miért nem csöngettél?
Miért nem törted át a lezárt gátat?
Miért fordítottál, próbálkozás nélkül hátat?
Talán nem is volt benned igazi akarat,
Gyenge voltál ahhoz, hogy ledöntsd a falakat.
Talán féltél a csalódástól, és szégyellted magadat.
Így történt, hogy csak sok idő után jött a gondolat,
Kitisztult, egy rég elhomályosult tudat:
Nem érdemelsz engem, nem te vagy, ki újat mutat.
A jövő bármit is hoz, és bármit is kutat,
Kell hozzá a szerelem, és a legyőzhetetlen akarat!
Nem néztem tovább tétlenül a falakat,
Elmentem én is, és becsuktam végleg a kapukat.
Azt hittem fájni fog, de felszabadított a távozás.
Mert nem gyötört többé a sok régi, fájó látomás.
Aztán a változás lassan új színeket festett mindenre.
Azóta egy másik ajtón járok be, egy másik életbe,
És ha hiányzom, már valaki más ölel a keblére.
Elrohant a múlt, és látod, kevés az idő az életre.
Azóta kinyílt a régi kapu, nincs már zárva.
Te ülsz ott abban a házban, valaki másra várva.
Ő nyitja már a zárat, és ébreszti benned a vágyat.
Árnyékemberként lépkedve keresi a nyomaimat,
Úgy valósítja meg neked, az én egykori álmaimat.
Aprópénzért feláldozott lelkek, a szerelem oltárán.
Hazugságokon vett mosolyok, az ördög oldalán.
Ha tudnám mi lett volna jó, hidd el, elmondanám.
Valami egyszer csak elszakadt, leesett, és összetört.
De nem volt hiába a fájdalom, ami régen meggyötört.
Egykor megviselt lelkembe, egy új ember költözött.
Azóta gondolod úgy, hogy megérkeztél a helyedre,
Bár szeretnéd, azóta sem jön álom a szemedre.
Orvosok értetlen hada keresi testedben az okát,
Közben háborgó lelked, az ésszel vívja a csatát.
Egy ajtó örökre bezárult, a sok emlékkel.
Ami egykor fontos volt, már nem is kell.
Emlékszem, álltam még ott egy ideig,
Akkor talán, még reméltem valamit.
Vincent & Vincent – SZÖSSZENETEK
Új könyvünk már előrendelhető!
KÖNYVEINK, ERRE A LINKRE
KATTINTVA ÉRHETŐEK EL:
http://bit.ly/2bnz9Jn
