Szilva mártás, lilahagymás krém

Tudom, a két dolog bizarr módon hangzik, főleg ha egymással párosítom őket.
De nem ártott még meg a ködös, nyálkás idő annyit, hogy ezt tegyem.

Még ősszel sikerült venni csodás kinézetű szilvát, szép gömbölyű, lila, diónál kétszer nagyobb méretű, kinézetre mint a potyószilva, vagy ringló.
Rákészültünk, hogy belakmározunk belőle, de akkora csalódás volt, hogy el sem tudom mondani!
Semmi íz, semmi édesség, még víznek sem volt nevezhető.
Pár napig kerülgettem, hogy kitaláljam, milyen sorsot szánjak neki, majd megcsináltam befőttnek.
Gyönyörű szín ismét, mennyei illat a fahéj és szegfűszeg miatt, szárazdunszt, ahogy kell, dagadó, büszke kebel a látvány miatt!
Egyszer aztán, talán novemberben, úgy éreztük, itt az idő, már meg lehet kóstolni, hiszen majdnem hogy tél van, amikor a nyár ízeit a gondosan eltett befőttekkel lehet visszaidézni.
Újabb csalódás, annyira ízetlen volt szegény szilva már genetikailag, hogy a belőle készült befőtt is katasztrófális lett.
Így ezek után egy jó adag piskótában landolt, persze utánízesítve.
Na, ma ezen nem túl szépreményű befőttből kívántam meg mártást a sült, gönygyölt hús mellé.
Összeforraltam két almával, cukorral, szegfűszeggel, majd amennyire tudtam, összegtörtem a fakanállal.
Direkt nem akartam krémessé turmixolni.
Kicsiny családom 3/4 része nem győzte magába tömni a fokhagymás hús és a sárgarépás barnarizs mellé.

Nagyon finom volt.

Reggel viszont elővettem egy pohár joghurtot, mert vacsorára vagy serpenyős kenyér, vagy lángos lesz, és gondoltam, készítek mellé egy kis krémsajt-szerűséget.
Fogtam a már szokásos pelenka-anyagomat, szűrőbe be, szűrő egy kancsóra, szűrőbe pedig irány a joghurt (minél zsírosabb, annál jobb). Aztán sorsára hagytam, több, mint 6 órán át.
Látni a változást, ahogy a savó távozik, a joghurt kezd krémmé alakulni.
Én úgy döntöttem, hogy már kellően kicsöpögött, úgyhogy egy tálba tettem apróra vágott lilahagymát, sóztam, borsoztam, mehetett hozzájuk a krém. Összeállítás közben egy kevés zsíros tejszínnel turbóztam meg.
Újabb ízorgia!

Lassan begyúrom a tésztát, hogy vacsora után még elég időnk legyen azt lejárni alvásig.

Üzenem a családomnak, ha a mai nap után ne adj Isten, csúnyábbakat álmodnánk, mint általában, nem ér engem hibáztatni!

A legközelebbiig...!