De gondolom, pont ezen múlik a dolog, hogy a vágyakat a türelemhez, a megfelelő időhöz tudjuk igazítani.
Nagyon régóta, nagyon sokszor nézegettem a szebbnél szebb székeket az étkezőasztalhoz.
Ahhoz az étkezőasztalhoz, ami még szintén ránk vár...
Azt tudtuk, a Férjemmel együtt, hogy újonnan nem akarunk venni, legfőképpen azért, mert a régies stílus nekem nagyon tetszik, és sikerült erről Őt is meggyőznöm.
Sokszor, sok minden miatt lecsúsztunk az utóbbi időben az akkor még azt gondolt "igaziak"-ról, de most már tudjuk, amiket nekünk szántak, azok vannak nálunk.
Szombaton a szokásos heti szeméttelepi látogatást tettük, itt szelektíven kell gyűjteni mindent, és olyan szinten művelik ezt, hogy már a kicsi gyerekeket is viszik magukkal a telepre a szülők, és bevonják a szelektálásba, ugyanannyira az életük része, mint bármilyen más hétköznapi tevékenység.
A tavasz beköszöntével rengetegen építkeznek, vagy újítanak fel, ezért nagy volt a forgalom, főleg az építkezési törmelékek terén.
Van egy terület, ahová a kidobásra szánt, de másoknak még akár hasznos dolgokat (asztal, szék, polcok, kempingágyak, porcelánok, lámpák, fotelek, ülőgarnitúrák, stb, ) teszik le a tulajdonosok, hátha valakinek kell még az.
Itt láttam meg két széket, és egy gyönyörű kerek asztalt, igazi tömör fából.
Férjem meg is kérdezte, és engedélyt is kaptunk az elhozatalra.
De annyi utánfutó és nagy autó állta körül, hogy várnunk kellett.
A várakozást Férjem megunta, megnézte még egyszer az asztalt, és amíg várakoztunk, kiderült, hogy van egy óriási nagy karcolat a felületén-Férjem szerint.
Ismerem Őt, tudom mikor kell azt mondani, hogy menjünk, mert kezd előbújni belőle az infantilizmus az unalom, az érdektelenség, vagy pusztán a fáradtság miatt.
És olyankor jobb a kedvére tenni, ha más nem, a távozással, mert aztán az egész napunk medveüzemmódban megy tovább-nem, nem aludni fog, hanem morogni... :-)
Kifordulván a nagykapun, jött szembe velünk egy kis platós teherautó, megpakolva thonet székekkel.
Férjemben feltámadt a vadászösztön, azzal a lendülettel megfordultunk, és mentünk is vissza a szeméttelepre.
Autó félreállít-velem és a Kicsivel az ülésekben, Férjem kipattan, lecsap az éppen kipakolni készülő két jómunkás emberre, akik mit sem értve az Ő lelkesedését, teljes letargiában és talán egy kis örömmel a szájuk sarkában, hogy hattal kevesebb dolgot kell lerámolniuk a platóról, közölték az újsütetű Guberálóval-alias Férj-, hogy vigyen annyi széket, amennyit csak akar.
Forródrót nekem, álljak azonnal közelebb, pakoljunk, de először is nézzem már meg, mikre tett(ünk) szert.
Hat darab gyönyörű, thonet szék, amiknek szerencsére semmilyen komoly hibájuk nincs.
Hazaérvén simogattuk őket a szemeinkkel, majd nekiálltunk megvizsgálni, hogy mik a teendők velük.
A hat székből kettő forgós szék, négy pedig karfás.
Az egyik forgószék meszes, vagy malteros és festék foltos volt, tegnap vele kezdtünk, az eléggé durva csiszolópapír el is fogyott rá, de lejött róla minden nem oda való.
Leápoltuk, több réteggel, szerintük nagyon szép lett.
A héten-amennyiben a Kicsi kezdődő betegsége engedélyezi- a többit megcsinálom szép sorjában.
Természetesen már le vannak mosva, és amíg nem rakom rendbe őket, addig is már a nappalit díszítik, olyannyira, hogy a lakberendezési elképzeléseimmel és stílusommal nem annyira azonosulni tudó Nagylányom is azt mondta, hogy nagyon jól mutatnak a székek.
Így néz ki az eddig rendbe tett forgószék:
A székek legalább 70 évesek, nekünk ez nagy érték, így ahogy van.
A másik bútortuningunk pedig a hálószobába készült.
Felbuzdulván a raklapokból építhető sok információforráson, úgy döntöttünk, hogy nekünk is raklap-ágyunk lesz.
Ismét Férjemet illeti a dicséret, ugyanis szerzett 8 db-ot belőlük, egy rekesz sör áráért.
Szombaton délután lecsiszoltuk a lapokat, tegnap Ő lekezelte majd összeállította belőlük az ágyat.
"T" betű formát adott az ágynak, így lett mindkettőnknek éjjeli szekrénykéje is.
Ilyen lett az ágy:
Amint beszerzésre kerül egy megfelelő méretű szekrény, akkor a sarokban látható snowboard-sisak is el fog tűnni, addig viszont lehet, én fogom használni védőfelszerelésként (lásd lentebb)
Férj első éjszakai ténykedése során az ÉN! oldalamon lévő angyalkát is le tudta rúgni, így most valahogy a raklapok alá kell mászni a szárnyaszegettség kiküszöbölése végett...(elgondolkozásra ad okot, hogy igaz-e, hogy a szokatlanul nagy tér a ludas, vagy egyszerűen csak engem akart volna megregulázni álmában?)
Azt hiszem, a színekből látszódik, melyik térfél a lányos...
A sarokban látható fekete nejlonzsák nem emberi tetemekkel van tele, pusztán várunk a vonzás törvényének következő cikkelyére, egy szekrény formájában
Az én éjjeli asztalkám-szekrénykém lett az a raklap, amit nagyon sokáig csiszoltam, és amiről azt gondoltuk, nagyon koszos, nem biztos hogy megfelelő lesz a célra, de amikor lekente a Férjem, pont ez az egy lap mutatott a legszebben.
Így most nagyon elégedettek vagyunk magunkkal, igen hatékony és eredményes hétvégén vagyunk túl, és a székek és azok megszerzésének története annyira megfogta a Férjemet, hogy ma is mentünk a szeméttelepre... nem volt semmi. :-)
Megmutatnám még, hogy a hálószobánkat kikkel kell megosztanunk:
Ő Pityu, Férjem első vaddisznója, és az első őzbakja, momentán Nevem Senki:
A legközelebbiig...!
